az alacsony kamatkörnyezet kihívások elé állítja az intézményi befektetőket
A K&H Alapkezelő mai napon megrendezett éves intézményi befektetői konferenciáján bemutatta a következő 12 hónapra ajánlott befektetési stratégiáját, hiszen a történelmi mélyponton lévő alapkamatok miatt a befektetési stratégia újragondolása feltétlenül indokolt. A szakemberek optimisták a nemzetközi részvényekkel kapcsolatban, ugyanakkor az euró pénzpiaci eszközök alulsúlyozását javasolják. A forint eszközök, leginkább a devizában negatív reálkamatok miatt, egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak a portfólióban.
Az intézményi befektetők döntően az év utolsó negyedévében alakítják ki következő évi befektetési politikájukat. A K&H Alapkezelő idén nyolcadik alkalommal rendezte meg éves intézményi befektetői konferenciáját, amelyen bemutatták a következő egy évben várható tőkepiaci folyamatokat, valamint az ennek függvényében javasolt befektetési portfólió összetételre vonatkozóan mondták el ajánlásaikat.
„Az előttünk álló egy évben az intézményi befektetők legnagyobb kihívását az jelentheti, hogy a fejlett világban a jegybankok laza monetáris politikája miatt történelmi mélypontra süllyedtek az alapkamatok, a reálkamatok negatívak, és a fejlett piacokat igen alacsony kötvényhozamok jellemzik. A részvénypiacok jelenleg kifejezetten olcsónak tűnnek, de a profitvárakozások csökkenése 2011 közepe óta tart, ami alól gyakorlatilag egyetlen piac sem kivétel. Európában már 3 éve nem nőnek a profitok, és a tengerentúlon is folyamatosan csökkennek az eredményvárakozások” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az intézményi befektetők számára rendezett konferencián. „A helyzet azonban nem ennyire sötét, hiszen a gazdaságpolitikai döntéshozók egyre jobb eszközöket alkalmaznak a válságkezelésre, miközben a gazdaság is a javulás első jeleit mutatja – gondolunk itt a javuló beszerzési menedzser indexekre. Egyelőre azonban még bizonytalan trendfordulóról beszélni, így jogos lehet a kérdés, a következő, számos kérdőjelet tartogató időszakban milyen irányba érdemes fordulni a hazai szinten több száz milliárd forintos vagyonnal gazdálkodó intézményi befektetőknek” – hangsúlyozta a befektetési szakember.
Az alacsony kamatkörnyezet miatt tehát a kötvénypiacot óvatosan érdemes kezelni, és a következő évben a vállalati, valamint a magasabb hozamú devizákban – például forintban - kibocsátott kötvények lehetnek elsősorban vonzó befektetési célpontok.
A részvénypiacok - különösen Európában - az alacsony értékeltség miatt mindenképpen figyelemreméltók, ugyanakkor számolni kell a jelentős árfolyammozgásokkal, ami a jelenlegi környezetben igencsak jellemző. Emellett a részvényeszközök alkalmazásánál különösen javasoljuk a védelmi szintet használó dinamikus portfólió védelem (CPPI) alkalmazását, amellyel elkerülhető egy nagyobb mértékű tőzsdei zuhanásból eredő veszteség.
A magyar részvénypiac esetében az árfolyam/nyereség mutató (P/E) historikusan és régiós viszonylatban is alacsony, ugyanakkor a jelenlévő gazdaságpolitikai kockázatok miatt nem feltétlenül tekinthető olcsónak.
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, a nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte mintegy 230 lakossági fiókkal több száz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
A K&H Alapkezelő idén elnyerte a Money Moon Awards legjobb tőkevédett befektetési alap díját.
K&H Bank
2012. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 201 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2454 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,9 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2012. június 30-án:
teljes kezelt vagyon: 721,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 117,6 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 601 milliárd forint
K&H Biztosító
2012. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,0 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,6 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu