az árakat nem, a költségeket befolyásolhatják a gazdák
A mezőgazdasági termékek árváltozásában folytatódik az idei trend: a növényi termékeknél minimális, 0,9%-os csökkenés, míg az állati termékeknél 15%-os emelkedés figyelhető meg. Az állattenyésztőknek azonban már most érdemes felkészülni az áremelkedés végére, ami előre láthatóan jövőre kezdődhet meg – hívta fel a figyelmet a K&H.
„A legfrissebb mezőgazdasági ár adatok alapján az idei trend folytatódása látható. A májusi adatok alapján a növényi termékek árszintje gyakorlatilag stagnál, hiszen legutóbb 0,9%-kal csökkent, míg az állati termékek ára tovább emelkedett, ezúttal 15%-kal” - tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. „Mivel a világpiaci árakat a hazai termelők nem tudják érdemben befolyásolni, ezért ők leginkább költség oldalról tudják javítani hatékonyságukat, amihez kulcsfontosságúak a költséghatékonyságot növelő beruházások” – mondta el szakember.
„A növényi és állati termékek árának esetében is jól megfigyelhető egy ciklikusság. Ez a növényi termékeknél 1,5-2 év, az állati termékeknél pedig 3-3,5 év. Mivel ez utóbbiaknál már túllendültünk a cikluson, ezért a mostani növekedés után az árak jelentős visszarendeződésére lehet számítani. Ez a folyamat remélhetőleg csak jövőre indul el, addig azonban érdemes felkészülni az alacsonyabb felvásárlói árakra. A most megtermelt többletjövedelmet célszerű beruházásokra fordítani, hogy a ciklus alján is eredményesen tudjanak gazdálkodni és nyereséget tudjanak termelni az állattenyésztők” – hangsúlyozta ki Tresó István.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9051
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu