az erős immunrendszer 5 meghatározó összetevője

A járványidőszak alatt még összetettebb és hatásosabb védelmet kell biztosítanunk immunrendszerünk számára. A jól bevált egészségmegőrző szokásainkról most sem szabad lemondanunk, de a megváltozott helyzethez kell igazítani őket. A legalapvetőbb immunerősító módszerekkel, mint a rendszeres táplálkozás, a folyadékbevitel, az otthoni mozgás, a pihenés és a kikapcsolódás most nemcsak a következő hetek vészelhetők át, hanem akár a tavaszi fáradtság is csökkenthető - tanácsolja a K&H gyógyvarázs program.

Immunrendszerünk erősítése a vírushelyzet miatt most fokozottan szükséges, miközben a tavaszi fáradtság is a nyakunkon van. „Bár a mindennapjainkban hatalmas a változás, az egészséges életmód a jelenlegi körülmények között is fenntartható, sőt most kiemelten fontos. A rendszeres táplálkozásnak, a folyadékbevitelnek, a fittségi állapotunk fenntartásának legalább akkora szerepe van az immunerősítésben, mint a szórakozásnak és a közösségi élményeknek. Lemondások helyett olyan egészségmegőrző rutint kell kialakítanunk, amiben ezek az összetevők otthonunkban is megvalósíthatók” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

együnk jól, jót

Otthon tudatosabban figyelhetünk a szervezetünk jelzéseire.. A napi szintű ételrendelések vagy ingázás közbeni nassolások és készételek fogyasztása elkerülhető, hiszen otthon adalékanyagoktól mentes fogásokat készíthetünk, és azokat az új recepteket is kipróbálhatjuk, amiket eddig csak halogattunk. A megváltozott körülmények most új rendszert igényelnek: iktassunk be gyakoribb, de kisebb adagú étkezéseket. Otthon még a tápláló reggeli és vacsora is sokkal egyszerűbben megoldható: fogyasszunk minél több sovány húst, halat, hüvelyeseket, olajos magvakat, teljes kiőrlésű gabonatermékeket, és akár minden étkezés során zöldséget vagy gyümölcsöt. A szezonális finomságokból pedig könnyedén készíthetünk mártogatósokat vagy a sütőben ropogós chipset is. Így nem kell lemondanunk az egészséges élvezetekről, és a hűtő közelsége sem jelent majd kihívást a stresszes napokon.

egy jelzés – 2 l

A folyadékbevitel a legegyszerűbb, de mégis legfontosabb lépése az egészségtudatos életmódnak. Feszült állapotban sokszor elfelejtünk inni, ami dehidratáltsághoz, szédüléshez, fejfájáshoz is vezethet. Érdemes előre meghatározni a napi folyadékbevitelt víz, gyümölcslevek vagy tea formájában, a rendszeres pótlásról pedig akár a népszerű emlékeztető-mobilapplikációkat is segítségül hívhatjuk.

egy kicsi mozgás mindenkinek kell

Bár a szabadtéri kikapcsolódási lehetőségeink most erősen korlátozottak, kreativitással a nap bármely szakaszába beiktatható a rendszeres testmozgás. Ha a körülmények lehetővé teszik, használjuk ki a kert vagy a terasz adottságait, ahol akár egy egész maratont is lefuthatunk vagy rendezzünk akadályversenyeket az udvaron, amikbe még kiskedvenceinket is bevonhatjuk. A beltéri környezet is számos lehetőséget tartogat, elég csak a nappali egyik sarkát elkülöníteni, vagy az erkélyt, garázst berendezni edzőteremnek, a speciális sporteszközök pedig könnyen helyettesíthetők: használjunk székeket, kisebb asztalt, törölközőket vagy vizes palackokat a teljes átmozgatáshoz. A lényeg, hogy egy kis mozgást minden nap iktassunk be a napi programunkba.

pihenés = boldogság és hatékonyság

Nemcsak a vírushelyzet okozta bezártság, hanem a tavaszi időszak miatt is sokkal gyengébbek és fáradékonyabbak lehetünk. A rossz alvás, a távmunka alatti kevés pihenés pedig jelentősen gyengítheti az immunrendszert, miközben negatív hatással lehet a fizikai és mentális teljesítményre is. Napi 8 óra alvással és a munkaidőn kívüli kikapcsolódási lehetőségekkel, mint az olvasás vagy zenehallgatás jelentősen csökkenhető a stresszfaktor, és a távmunka is hatékonyabban végezhető.

valódi barátok, online szórakozás

Az eddigi szórakozási lehetőségeket most felváltják a digitális megoldások. A kapcsolattartásnak semmi sem szabhat határt, videóhívásokkal és csoportos beszélgetésekkel akár a virtuális térben is megteremthetők a vidám pillanatok. Legyen szó közös webes játékról vagy egyidejű sorozat-nézésről, esetleg egy online könyvklubról, a közösségi élményről most sem kell lemondanunk.

a K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 686 millió forint értékben, összesen 477 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

Kapcsolattartó

K&H - Kommunikációs igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • +36 1 328 9133
  • +36 30 832 8413