az Európai Egészségbiztosítási Kártya is csak utasbiztosítással nyújt teljes védelmet

Miközben Nyugat-Európában, például az Egyesült Királyságban 10 utasból 9 bizonyosan köt utasbiztosítást, addig - a MABISZ adatai alapján - hazánkban továbbra sem sikerül elérni a 40 százalékos biztosítottsági szintet. Az ingyenesen igényelhető Európai Egészségügyi Kártya sok esetben hasznos, de általában nem helyettesíti az utasbiztosítások által nyújtott védelmet.

A magyar utazók előszeretettel ringatják magukat abban a hitben, hogy őket nem érheti baj, illetve igyekeznek az olcsóbb megoldást választani – mondja Dr. Kéringer Csaba, a K&H Biztosító Nem-élet termékmenedzsment és kockázatvállalás vezetője. E tekintetben pedig kéznél van az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK), amely ingyenes védelmet nyújt – gondolják sokan. A legtöbben még abban is hibát követnek el, hogy ki sem váltják a biztosítotti viszonyt igazoló kártyát az Országos Egészségpénztár kirendeltségein, azt hiszik, hogy a TAJ-kártya felmutatása a külföldi kórházakban is elég a szolgáltatás igénybevételéhez.

Ennél is komolyabb gondot okoz, hogy a tagországokban a magyar OEP-pel nem minden egészségügyi intézmény áll szerződésben. Görögországban például az EEK csak a görög Társadalombiztosítási Hivatallal (IKA) szerződött kórházakban használható, a Nemzeti Egészségügyi Rendszer (E.S.Y.) kórházainak egy része azonban nincs szerződésben a szolgáltatóval. Az itteni kezelések esetén – még akkor is, ha az OEP esetleg méltányosságból ki is fizeti utólag a térítést – helyben kell kifizetni a kezelés számláját. 

Kéringer Csaba arra is felhívja a figyelmet, hogy számos országban térítésmenetesen csak az életmentő, illetve elsősegély ellátások nyújthatók, az egyéb ellátásokért a magyar biztosítottaknak is ugyanolyan mértékű önrészt kell fizetniük, mint a honos ügyfeleknek. Az EU-csatlakozása óta már ez igaz a magyarok által különösen kedvelt Horvátországra is, ahol az önrész mértéke általában az ellátási költségek 15, a kórházi ellátás esetén a költségek 30 százaléka. Ausztriában az orvos által felírt gyógyszerek után is „receptpénzként” tételenként 5,30 eurót kell fizetni, a gyógyászati segédeszközök 10 százalékos (minimum 29,60 eurós) önrész mellett kaphatóak, míg a kórházi napi térítés – amely a kezelés első 28 napjára szól 9,10-18,80 euró között mozoghat. Fizetni kell a bolgár tengerparton is: orvosi kezelésekért vizsgálatonként 2,9 levás díjat kell fizetni, ugyanakkor egyes szolgáltatások árát teljes mértékében a betegnek kell fizetnie. A bolgár kórházi kezelés napidíja 5,8 leva – ugyanakkor csak maximum 10 napi díjat számolnak fel.

A fentiek ellenére Kéringer Csaba szerint huzamosabb külföldi tartózkodás esetén mindenképp optimális az EEK kártya használata, nyaraláshoz, városlátogatáshoz ugyanakkor mindenképp ajánlatos utasbiztosítástis kötni. Komoly előnye az utasbiztosításnak – hívja fel a figyelmet a K&H szakértője -, hogy használatával sem önrészt nem kell fizetni, sem az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét nem kell megelőlegezni, hiszen a biztosító - amellett, hogy maga szervezi meg a kórházi ellátást akár az ország saját nyelvén - minden költséget áll – figyelmeztet Kéringer Csaba, hozzátéve, hogy természetesen az utasbiztosításnak a baleseti ellátások mellett további komoly előnye, hogy poggyászbiztosítás és asszisztencia-szolgáltatás is jár hozzá. 

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu