az NHP második szakaszában közel minden negyedik hitelt a K&H nyújtotta

a piacon nem, de a K&H-nál nőtt a vállalati hitelállomány

Az általános csökkenő piaci trenddel szemben a K&H-nál idén is folytatódik a vállalati hitelállomány bővülése, köszönhetően a Növekedési Hitelprogram által elérhető kedvezményes hitelkeretnek. A program második szakaszában a K&H eddig több mint 40 milliárd forintot, a május végéig kihelyezett NHP hitelek közel negyedét nyújtotta a hazai vállalkozások részére.

Miközben a hazai vállalati hitelpiac továbbra is csökken, a K&H szembemegy a trenddel. „Míg a piac csökken, a K&H vállalati hitelállományára már a növekedés jellemző. A vállalati hitelpiac tavaly átlagosan 3,4%-kal csökkent, a K&H által nyújtott vállalati hitelek állománya viszont már akkor is szinten maradt. A javuló tendenciát idén is folytatjuk, hiszen a piac továbbra is zsugorodik, nálunk azonban májusig 3,8%-kal nőtt a vállalati hitelek állománya, köszönhetően főként a Növekedési Hitelprogram által elérthető kedvezményes hitelkeretnek” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője. „A K&H az első öt hónapban 41,1 milliárd forintot juttatott a hazai vállalkozások számára, ami mintegy 637 ügyletet és több mint 500 céget jelent. Ezzel piaci részesedésünk az NHP második szakaszában 23,5%, így a kihelyezett hitelek közel negyedét a K&H nyújtotta” – tette hozzá a szakember. 

„Az NHP második szakaszában hangsúlyosabb szerepet kapnak az új beruházásokra fordítandó hitelek. A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján azt látjuk, hogy a következő egy év beruházásainak esetében leginkább kapacitásbővítésben (29%) és technológiafejlesztésben (20%) gondolkodnak a vállalatok. Ezek előkészítése azonban lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint az első programot jellemző hitelkiváltás. A hosszabb távra szóló beruházási döntésekhez emellett az is elengedhetetlen, hogy a vállalkozások lássák az új beruházásaikhoz, kapacitásbővítéseikhez szükséges kereslet növekedését. Így a hitelfelvételek felfutása érthető módon most lassabb az első szakaszhoz képest, és a legintenzívebb időszakot 2014. III. negyedévére várjuk. Ezt erősíti az a tény is, hogy a jelenleg a K&H-nál folyamatban lévő hiteligénylések összege meghaladja a 75 milliárd forintot” – tájékoztatott Hodina Péter. 

Az eddig szerződött hitelek területi eloszlását tekintve egyértelműen a debreceni, szegedi és pécsi régió cégei voltak a legaktívabbak, míg a folyamatban lévő ügyeknél Budapest mellett a Debrecen, Kecskemét és Győr környéki vállalkozások vannak többségben. 

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu