az uniós források nagyban befolyásolják a kkv beruházásokat

A hazai kkv-k jelentős része előbbre hozná és át is ütemezné beruházási terveit, amennyiben rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. Azonban a jelenlegi pályázati kiírások mellett alig több mint harmaduk tartja csupán reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

Az uniós pályázatok erőteljes meghatározóivá váltak a vállalkozások életének, beruházásainak. Az 500 hazai kkv vezető nyilatkozata alapján a cégek egyelőre várakozó állásponton vannak az új uniós ciklus forrásaival kapcsolatban. „Jelenleg a vállalkozások alig több mint harmada, 38%-a nyilatkozott úgy, hogy támogatáshoz juthat a mostani 7 éves ciklusban, holott az előző negyedévben még 51%-uk vélte így. Ezt a pályázati aktivitást tovább növelheti, hogy a 2014-2020-as költségvetési ciklusban a források 60%-át fogják közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítani. Érdemes lesz figyelni, hogy az eddigiekhez képest jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a visszatérítendő támogatások, amelyek elosztása körül azonban jelenleg még sok bizonytalanság tapasztalható” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 

Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy sok cég az EU-s pályázati forrásoktól teszi függővé fejlesztéseinek időzítését vagy nagyságát. „Azok körében, akik a következő egy évben beruházást terveznek, 53%-uk ütemezné át és hozná előbbre beruházásait, amennyiben heteken belül elérhetővé válnának az uniós pályázatok. Az alap esetben fejlesztéssel nem számoló cégeknél pedig ötödük nyilatkozott arról, hogy terveznének beruházást, ha rövid időn belül megjelennének a cég szempontjából releváns pályázati kiírások” – mondta el a szakember.

„Év végéig mintegy 100 új pályázat kiírása várható, a GINOP idén meghirdetett fejlesztési kerete pedig mintegy 902,5 milliárd forint lesz. További jó hír, hogy a kormányzati bejelentések szerint a ciklus összes magyar pályázatát két éven belül, 2017. június 30-ig igyekeznek kiírni, ezzel segítve a tervezhetőséget” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról 

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.
A legutóbbi felmérés 2015. augusztus 26 – szeptember 8. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 935 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. június 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt években mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 185 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 509 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu