barátságos lakáshitelek a K&H-tól

Új minősítési rendszer lép életbe a jövőben a lakáshitelek piacán. Bár a fogyasztóbarát jelzőt csak a következő hónapokban kaphatják meg a megfelelő lakáshitelek, a K&H legtöbb ilyen terméke a kondíciók szempontjából már most megfelel a kritériumoknak. A K&H által ebben az évben folyósított 3-5 éves kamatperiódusú lakáshitelei 97 százalékának kamata és 90 százalékának hitelbírálati ideje már most az MNB ajánlásának megfelelő.

Júniustól lehet pályázni a bankoknak a Magyar Nemzeti Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítésének megszerzésére. Az elbírálást követően a pályázati feltételeknek megfelelő lakáshitel termékekre használhatják majd a pénzintézetek a fogyasztóbarát jelzőt. Ezeknél a termékeknél a rögzített kamatperiódusnak legalább 3 évesnek kell lennie, de akár a futamidő végéig is szólhat - ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen időszak alatt a törlesztőrészlet nem változik. Szintén a minősítés elnyerésének feltétele, hogy a kamatfelár nem lépheti túl a 3,5 százalékpontot. Ennek értelmében például a 3 éves kamatperiódusú hiteleknél a kamatláb jelenleg nem lehet magasabb, mint 4,85%, 5 éves kamatperiódus esetén 5,71%.

„A K&H elérhető lakáshitelei már most teljesítik a fogyasztóbarát hitelekkel szemben támasztott követelmények közül az ügyfelek számára legfontosabbakat: az idén folyósított 3-5 éves kamatperiódusú K&H-s lakáshitelek 97 százalékánál alacsonyabb volt a kamat, mint amit a fogyasztóbarát lakáshitelekre vonatkozó feltételek előírnak. A K&H eddig is és a jövőben is az egyik legversenyképesebb kamatlábat és THM-et alkalmazza a lakáshiteleinél” – mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítés igazgatója.

Ráadásul a lakáshitel-igénylések 90 százalékában a hitelbírálati idő is kevesebb volt, mint a pályázati kiírásban meghatározott 15 munkanap. Jelentős részüknél egy héten belül, 5 nap alatt megtörtént a szükséges hitelbírálat, de az átlag is 10 napnál kevesebb. A gyors átfutási idő köszönhető a magasan kvalifikált, ügyfélközpontú hitelszakértők munkájának is. „Sok mutató tekintetében az idén kihelyezett lakáshiteleink döntő része már most viselhetné a fogyasztóbarát minősítést. A hiteligénylők számára egyébként pontosan ezek a feltételek, azaz a havi törlesztőrészletet meghatározó kamat és a hitelbírálati idő a döntő szempont” – hangsúlyozta a szakember.

hosszú távon kiszámítható

„A több évig rögzített kamatperiódusú lakáshitelek nagy előnye, hogy törlesztőrészlet összege a rögzítés miatt nem változik akkor sem, ha a gazdasági helyzet megváltozása miatt esetlegesen magasabb lenne a kamatkörnyezet” - mondta Rajna Gábor.

Amellett, hogy a K&H lakáshitelei már most is megfelelnek a fogyasztóbarát lakáshitel minősítés bizonyos feltételeinek, a bank beadja pályázatát a jegybankhoz, amelyben a következő hónapokban megjelenő lakáshiteleihez igényli ezt a minősítést.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • www.kh.hu