befektetési oldalról is érdemes kiaknázni az európai növekedést
Németország, Svájc és Svédország nemcsak sikeresen elkerülték a recessziót, de a következő években is ők lesznek az európai gazdaság motorjai. Érdemes ezért befektetési oldalról is kiaknázni növekedésüket. A K&H versenyképes Európa származtatott alap e három legversenyképesebb és leggyorsabban növekvő ország európai és világszinten is kiemelkedő nagyvállalatainak részvényeit tartalmazza.
Európa gazdasága egyértelműen túl van a nehezén, hiszen fokozatosan csillapodik az adósságválság, és a recessziót is lassan maga mögött tudhatja. Míg a fejlett európai piacok közül többen továbbra is növekedési problémákkal küzdenek, Európa centrumának legnagyobb gazdaságai közül három ország – Németország, Svájc és Svédország – kiemelkedik a mezőnyből. Ezek az országok ugyanis eddig is sikeresen elkerülték a recessziót, és az előrejelzések szerint a következő években is ők lehetnek az európai gazdaság motorjai. „A jelenlegi pozitív pénzügyi klímában kifejezetten optimisták vagyunk a centrum országok növekedésével kapcsolatban, így befektetési szempontból is érdemes őket fontolóra venni. Az egyes országok gazdasági erejét jól mutató Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) 2013-as versenyképességi rangsorában Svájc ismét élre állt, Németország a negyedik, míg Svédország a hatodik helyet szerezte meg. A K&H Alapkezelő ezért egy olyan új alapot indított, amely a fejlett európai régió legnagyobb gazdaságai közül e három legversenyképesebb és leggyorsabban növekvő ország részvénypiacait egyesíti” – nyilatkozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
A K&H versenyképes Európa származtatott alap 20 európai és világszinten is kiemelkedő nagyvállalat részvényeit tartalmazza, többek között az európai autóipar két óriását (Volkswagen és BMW), a Siemens, a Nestlé, a Deutsche Telekom, a Teliasonera papírjait. Ezek növekedésből illetve csökkenéséből nyújt 100%-os részesedést. Az árfolyamvédelem érdekében az alap vagyonának túlnyomó többsége bankbetétekben kerül elhelyezésre. Így abban az esetben is, ha a részvénykosár teljesítménye a futamidő végére esetleg 5%-nál többet csökkenne, az alap kifizeti a befektetési jegyek névértékének 95%-át. A rövid, csaknem 2 éves futamidő tökéletesen igazodik a 2010-ben nyitott tbsz számlák lejárati időpontjához.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
K&H Bank
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2013. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon: 845,3 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 117,7 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 727,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR Ügynökség- 30-221-3611, 350 7390
- 350 7393
- e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
- www.kh.hu