bizonytalan a kkv-k beruházási szándéka

Újból visszaesett a kkv-k beruházási hajlandósága, év végén a cégvezetők 56%-a tervezett valamilyen fejlesztést. Ezzel megtörni látszik a korábban elindult pozitív, növekvő tendencia. A célokat tekintve továbbra is az IT fejlesztések állnak az élen, és leginkább a mezőgazdasági cégeknél, valamint a középvállalkozásoknál lehet számítani beruházásra az idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Az eredmények azt mutatják, hogy az előző két év optimista, növekvő tendenciája a tavalyi évben megtorpant, és inkább a bizonytalanság volt jellemző a cégekre, hiszen negyedévről negyedévre hol nőtt, hol csökkent a beruházási kedv. Az utolsó negyedévben újból visszaesett a beruházásban gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a hazai kkv vezetők 56%-a tervez valamilyen fejlesztést idén. Így közel két éve nem sikerül tartósan elmozdulni az 56-60%-os sávból. A cégvezetők legnagyobb része továbbra is informatikai beruházásokra készül (30%), a gépek, berendezések fejlesztését közel minden negyedik vállalkozás tervezi (22%), míg a gépjárműpark korszerűsítésében a cégvezetők 16%-a gondolkodik.

A különböző ágazatokat tekintve az ipari és a kereskedelmi cégek a legvisszafogottabbak. Előbbinél 64%-ról 51%-ra, utóbbinál pedig 59%-ról 53%-ra esett vissza a beruházást tervező cégek aránya. A  szolgáltató szektorban változatlanul a cégek 59%-a, míg az agrárvállalkozások közel kétharmada (62%) gondolkodik fejlesztésben idén. A beruházás célját tekintve az ipari vállalkozásoknál a gépek, berendezések korszerűsítése áll az első helyen, míg a kereskedelmi, szolgáltató és mezőgazdasági cégeknél az IT fejlesztések élveznek elsőbbséget.

 Amennyiben a cégeket méretük szerint külön vizsgáljuk, akkor az tapasztalható, hogy a kisebb méretű vállalkozások egyértelműem szolidabban terveznek. Míg a mikrovállalkozások csupán fele készül fejleszteni, addig a kisvállalkozások 61%-a, és a középvállalkozások 71%-a tervez beruházást ebben az évben.

A legutóbbi felmérés eredménye szerint a kedvezményes hitel lehetősége továbbra is az egyébként is fejlesztésben gondolkodó vállalkozásokat mozgósíthatja új vagy meglévő beruházásaik kibővítésére. A beruházást tervező cégeknél ez az arány 16%, ami nem jelent számottevő változást az elmúlt két évhez képest. Azonban a fejlesztést nem tervező cégeknél csupán 5% vágna bele új beruházásba kedvező hitelfeltételek esetén, holott egy negyedévvel ezelőtt ez az arány még 9% volt. 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2014. november 28 – december 11. között történt.

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu