Biztonságban érzi a vállalkozását?
Bár az elővigyázatos vállalkozások, cégvezetők körültekintően tájékozódnak a lehetőségekről, még mindig a vagyonbiztosításra van legnagyobb igény a vállalatok körében. Pedig a jól megválasztott biztosítás a munkavállalókat ért balesetekre, a munkavállaló által okozott kárra, a termékfelelősségre is fedezetet nyújt, és nehéz gazdasági körülmények között is biztos hátteret ad egy esetleges káresemény bekövetkeztekor.
Fontos, hogy a vállalkozások – főleg a kisebb cégek – jól mérjék fel, hogyan tudnak felkészülni váratlan eseményekre. Időről időre érdemes áttekinteniük a már meglévő vagyon- és felelősségbiztosításaikat, szükség esetén módosítani azokat, vagy újakat kötni: a vállalkozás jövőjét tekintve akár végzetes is lehet, ha egy előre nem látható kár miatt anyagi támasz nélkül marad a cég.
„A vállalkozások általában ritkán tudják azt, hogy egy munkabaleset utáni egészségügyi ellátás, kórházi ápolás költségeit a TB kiszámlázza a munkaadónak. Ez az összeg már csonttörésnél is elérheti 150-250 ezer Ft-ot, ami egy kisvállalkozásnál súlyos anyagi gondokat okozhat.” – mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. – „A biztosítás megkötésénél általában a minél alacsonyabb díj elérése a vállalatok célja. Így azonban alulbiztosítottak lesznek, vagy fontos kockázatokat hagynak ki a biztosítási fedezetből, és sajnos a kárrendezésnél tapasztalják meg, hogy néhány tízezer forintos díjmegtakarítással sokmilliós kártérítési összeget veszítettek el.”
Másik gyakori probléma, hogy az évekkel korábban megkötött biztosítások esetén a vállalatok nem fordítanak figyelmet az értékkövetésre. A kár bekövetkeztekor azzal szembesülnek, hogy a vagyontárgy, ingatlan időközben többet ér, mint a szerződéskötéskor, a biztosítás pedig csak a kár egy részét fedezi. Ennek elkerülésére a kisebb vállalkozások rendszerint automatikus indexálást kérnek, a nagyok pedig adatközléssel tartják karban biztosítási összegeiket. A nehéz gazdasági helyzet sajnos ezen a területen is érezteti kedvezőtlen hatását. Sok biztosítás szűnik meg a cégek anyagi gondjai miatt, akik pedig meg akarják tartani a szerződésüket, gyakran eltekintenek az indexálástól, az alulbiztosítás következményeit kockáztatva.
A vállalkozások indíttatása alapvetően kétféle, amikor vagyon- és felelősségbiztosításokat kötnek: az előrelátás vagy a kötelezettség. Nagyon sok cég hitelfelvételi vagy pályázati folyamat feltételeként köt alapbiztosítást: ilyenkor általában nem mérlegelik, milyen ad védelmet számukra, és nem igazítják a vállalat működésének sajátosságaihoz. Akik az alapbiztosításnál szélesebb körű védelmet szeretnének, akár az iparáguknak megfelelő igényekre is találhatnak különböző termékeket. A kiskereskedelmi cégek gyakran kötnek biztosítást betöréses lopásra, míg a mezőgazdasági vállalkozások a viharkárokra szeretnének fedezetet, a sok elektronikai, híradástechnikai eszközt használó vállalatok pedig a villámcsapás okozta károk következményeit szeretnék kivédeni. Az építő-szerelő munkákat végzők sokszor igénylik a munkaadói felelősségbiztosítás külföldi kiterjesztését. Ez nem meglepő, hiszen a kárkifizetések rendkívül magas értékűek lehetnek már idehaza is: eddig a legnagyobb összeget, 50 millió Ft-ot a K&H Biztosító egy csonkolásos - jobb kar elvesztését eredményező - munkabaleset miatt fizette ki. A személyre szabott biztosításokat elsősorban a nagyobb vállalatok veszik igénybe, míg a kisebb cégek csomagbiztosítások közül választanak.
A felelősségbiztosítások a vállalkozások vagy azok alkalmazottjai által okozott károkat térítik meg, így többek között a környezetszennyezés miatt, vegyszerhasználat során vagy a termék hibájából bekövetkező károsodásokat. Az utóbbi években is volt arra példa, hogy vegyi anyagot szállító tartálykocsi közúti balesetet szenvedett, az így kiömlött vegyi anyag környezeti károsító hatása miatt több millió forint értékben állt helyt a biztosító. Termékhasználat során is rendkívül sokféle káresemény történhet: volt már rá példa, hogy élelmiszer csomagolóanyaga (konzervüveg szilánkja) okozott szájsérülést, amely után a biztosító 2 millió forintot térített, vagy takarmányban lévő gombafertőzés miatt elpusztult, súlyát vesztette a baromfiállomány 4 millió Ft-os kárt eredményezve. Különleges igényeket a felelősségbiztosításoknál elsősorban a termelő-exportáló cégeknél lehet tapasztalni, amikor a vállalatok a külföldi partner elvárásai miatt kötnek ilyen szerződést.
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, a nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte mintegy 230 lakossági fiókkal többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
főbb adataink:
K&H Bank
2012. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 191 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2521 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,4 milliárd forint
K&H Biztosító
2012. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 5,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 103,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,2 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu