biztonságban érzik magukat a prémium befektetők?
Úgy tűnik, az átlagosnál idősebb korosztályt képviselő prémium befektetők biztonságban érzik magukat a nyugdíjas éveiket illetően. Legalábbis ezt mutatja az, hogy az elmúlt három évben drasztikusan lecsökkent a nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodók aránya. Holott azoknak is érdemes nyugdíjcélra takarékoskodniuk, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.
A K&H országosan több mint 2000 prémium - azaz az átlagnál nagyobb megtakarítással rendelkezdő és idősebb korosztályt képviselő - lakossági befektetőt kérdezett meg arról, hogy mire gyűjtik megtakarításaikat. Az eredmények igencsak meglepőek, mivel a korábban első helyen szereplő nyugdíjcélú tartalék jelentősége erőteljesen lecsökkent, és ezzel az általános tartalék átvette a vezető szerepet a megtakarítási célokat illetően.
„Az elmúlt három évben drasztikusan, közel felére csökkent a nyugdíjas évekre tartalékolók aránya: míg 2012-ben még nagyjából háromból két prémium befektető takarékoskodott nyugdíjcélra, addig ma háromból csupán egy. Holott az egyre hosszabb nyugdíjas évek miatt azoknál is nagy jelentősége van az öngondoskodásnak, akik közelebb állnak a nyugdíjhoz.” - tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Míg a gyermekek jövőjéről gondoskodás jelentősége megmaradt a harmadik helyen, addig a negyedik és az ötödik helyen szintén átrendeződés figyelhető meg: az utazás helyett inkább a lakásvásárlásra és -felújításra tesznek félre szívesebben a megtakarítók.
további aktuális tőkepiaci és befektetési hírek: http://trendmonitor.hu/
a K&H befektetői felmérésről
A K&H az országos befektetői klub rendezvénysorozat alkalmával több mint 2000 prémium - azaz az átlagnál nagyobb megtakarítással rendelkező és idősebb korosztályt képviselő - magánbefektetőt kérdezett meg befektetési szokásairól és szándékairól. A felmérés 2015 őszén országosan 29 helyszínen zajlott, és 2154 megtakarító vett benne részt.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 28,7 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2015. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon: 1 175 milliárdforint
K&H alapokban kezelt vagyon: 1 028 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 147 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9950
- +36 1 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu