Bővülés van, de a többletnövekedéssel adós még a magyar ipar
Júliusban 6,2 százalékkal növekedett a magyar ipar éves szinten, havi összevetésben viszont gyengébb lett az eredmény. Többéves távlatban nézve nem igazán tud többletnövekedést elérni az ágazat, de a folyamatban lévő beruházások ezen segíthetnek.
Az ipari termelés júliusban 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a nyers adatok szerint, a munkanaphatással korrigált adatok szerint pedig 3,9 százalékos növekedés történt. Havi szinten – a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított számok alapján – 2 százalékos volt a csökkenés.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a júliusi éves szintű növekedésben szerepe volt annak, hogy tavaly júliusban alacsony volt a bázis. Hozzátette: többéves távlatban nézve az ipar bővül, de laposabb az ipari görbe. 2014-ben és 2015-ben még lendületben volt a szektor, 2016-ban kisebb visszaesés, majd 2017-ben némi javulás volt. Összességében az utóbbi két évben többletnövekedés nem igazán történt.
„Ezt jelzi egyrészt, hogy az idén a szerzonálisan és munkanaphatással tisztított havi adatok alapján az előző hónaphoz mért teljesítmény egyszer sem volt kiemelkedő. Másrészt a legfrissebb GDP-adatokból kiderül, hogy az ipar a második negyedévben csak 0,8 százalékpontot tett hozzá a 4,8 százalékos bővüléshez, míg 3-4 évvel ezelőtt 1-2 százalékpontos hozzájárulásra is képest volt az ágazat” – tette hozzá.
Újabb lendületet a folyamatban lévő gyárberuházások, kapacitásbővítések adhatnak majd az iparnak, várhatóan 2019-ben. Németh Dávid szerint az idei évben a mostani kilátások szerint 4 százalék körüli növekedésre lehet számítani a magyar ipartól.