BUX: irány a 40 ezer!

Nyaralás ide, uborkaszezon oda, a BUX augusztusban úgy szárnyra kapott, hogy innen már akár egyenes út vezethet a 40 ezres álomhatárig. A kedvező gazdasági kilátások és értékeltségi szint mellett ezért vétek lenne kihagyni a hazai tőzsdét a portfólióból – tanácsolja a K&H, a legnagyobb vagyonnal rendelkező hazai indexkövető alap, a K&H navigátor alap kibocsátója.  

A hazai tőzsdeindex az elmúlt egy hónapban 32 ezer pontról 38 ezer fölé szárnyalt. Az igen látványos növekedés több mint 90%-a az OTP-MOL-Richter hármasnak köszönhető, míg a fennmaradó rész az ANY Biztonsági Nyomda-Graphisoft Park SE-OPIMUS trió érdeme, hiszen a kis indexsúly ellenére is több mint 400 ponttal emelte az indexet.

mesterhármas: növekvő gazdaság, több profit, magasabb index

A második negyedéves régiós GDP adatok alapján országtól függően 3-5% között mozgott a gazdaság bővülése, emellett itthon a kedvező fogyasztási és foglalkoztatási adatok, a hitelbővülés és a pozitív ingatlanpiaci trend is támogatja a további növekedést.

elemzői profitvárakozások 2017, 2018„A kedvező hazai és régiós makrogazdasági környezet miatt nem meglepő, hogy a féléves gyorsjelentési szezonban újból felfelé módosultak a vezető papírokra vonatkozó vételi és a célárak is. Emellett a részvénypapírok értékeltségét jelző árfolyam/nyereség mutató (P/E) is kedvezőbb lett: a BUX index 11,5-es szorzóval forog, ami látványosan olcsóbb, mint a legtöbb régiós, vagy feltörekvő piaci tőzsde (12-13)” – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

hol a plafon?

„Mivel az elemzők folyamatosan emelik az idei és következő évre várt vállalati profitokat, és a jelenleg 2018-ra várható profitszinttel (3300 forint) és 12-es P/E szorzóval már közel 40 ezres index érték adódik, ezért a következő egy évben könnyen elérhetjük a 40 ezres álomhatárt. Ez pedig újabb kétszámjegyű hozamot eredményezhet egy éves időtávon” – hívta fel a figyelmet Kovács Mátyás.

„Mivel idén még nem láttunk korrekciót a részvénypiacokon, a befektetőknek érdemes lehet az eddig elért hozam (BUX +18%) egy részét zsebre tenni. Egy egészséges portfolióban azonban mindig kell részvényt tartani, amiből ilyen kedvező kilátások és árazás mellett a hazai papírok nem hiányozhatnak. Tehetjük ezt a legnagyobb vagyonnal rendelkező hazai indexkövető alappal, a K&H navigátorral, vagy a többféle befektetési eszközt is tartalmazó, ezért a befektetők egyéni kockázatvállalási hajlandóságához igazodó K&H válogatott vegyes alapokkal. A lényeg, hogy ne maradjunk le a folytatódó emelkedésről” – javasolja a befektetési szakember.

további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint

K&H Alapkezelő 2017. II. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon: 948 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 784 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 164 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu