csak a bizonytalanság biztos
K&H befektetési monitor – 2018 3. negyedévének trendjei
Nem csoda, hogy jelenleg a bizonytalanság a leginkább meghatározó a piacokon: a kereskedelmi és politikai ellentétek fennállása mellett a jegybankok is egyre inkább kivonulnak a piacokról. Ennek hatásaként pedig csaknem minden befektetési eszközosztály teljesítménye elmarad a korábbi évekétől. A K&H befektetési szakemberei ezért az előttünk álló negyedévben a legbiztosabb alapokkal rendelkező fejlett tőzsdéket részesítik előnyben.
Amilyen optimistán indult az év, olyan nagyot fordult a kocka. „A kereskedelmi háború miatti bizonytalanság elhúzódása nincs kedvező hatással a vállalati környezetre, a cégek tervezési és beruházási tevékenységére, miközben Európa belső politikai feszültségekkel is szembesül. Mindemellett a Fed újabb kamatemelése és az EKB év végén lezáruló kötvényvásárlási programja is egyértelműen a piacokat támogató politika csökkenésének irányába mutat. Mindezek hatására a befektetők körében egyértelműen felerősödött a kockázatkerülés, amit jól mutat, hogy gyakorlatilag szinte minden eszközosztály negatívan teljesített az év eddigi részében – a fejlett részvénypiacot és a nyersanyagpiacot kivéve” - tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
a harmadik negyedév fő trendjei:
- Tavaly óta gyakorlatilag megfordult a trend, és a feltörekvők helyett egyértelműen a fejlett piaci tőzsdék teljesítenek jobban. Mivel a kereskedelmi háború hatásaitól való félelem továbbra is jelen van, ezért a harmadik negyedévben sem zárhatók ki újabb eladási hullámok a feltörekvő tőzsdéken. „A befektetőknek azt javasoljuk, hogy a biztos alapokkal rendelkező piacokat érdemes előnyben részesíteni, és a megtakarításaikban érdemes a fejlett részvénypiacokra koncentrálni” - tanácsolja a befektetési szakember.
- A feltörekvő kötvénypiacokon nagyon-nagy elmozdulás történt, ami a hazai állampapírpiacot sem kímélte. A továbbiakban a forintgyengülés inflációgerjesztő hatása így könnyen a reálkamatok rovására mehet, tehát elviheti a hazai állampapírokkal elérhető hozamot.
- Az elmúlt évek egyértelműen az amerikai dollár erősödéséről szóltak, tavaly viszont már úgy tűnt, hogy az euró ismét magára találhat. Az amerikai jegybank kamatemelése kapcsán azonban a dollár befektetések kamatelőnye tovább nőtt az euróval szemben, miközben az európai növekedési kilátások is romlottak, így jelenleg nem várható az uniós fizetőeszköz jelentős erősödése.
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu