Csak okosan osszunk meg a közösségi médiában nyaralási képeket!

Már szinte minden generáció nap mint nap használja a közösségi oldalakat, de érdemes megfontolni, milyen információt osztunk meg magunkról a széles nyilvánosság előtt. Fotóink adatain keresztül például még akkor is kideríthető, hogy éppen hol tartózkodunk, ha egyébként a kép tartalmáról ez nem derülne ki. Érdemes tehát adataink biztonságára nagyobb figyelmet fordítanunk különösen nyáron, amikor sokan elutaznak.

Egyre inkább tőlünk függ, hogy lakásunk mennyire van biztonságban. A célzott betörések elleni hagyományos eszközök és módszerek hatékonyságát alááshatja egy óvatlan online bejegyzés. Hiába az időzáras lámpa vagy rádió, a rendszeresen ürített postaláda, ha akaratlanul is, de világgá kürtöljük: hetekre elutazunk, nyaralunk.

A közösségi oldalak használata már több éve általános gyakorlat. Annyi változott, hogy az iwiw és Facebook mellett az újdonságokra fogékonyak az okostelefonjukon keresztül sok más közösségi eszközt is használnak, amelyekkel a pillanatnyi helyzetüket oszthatják meg: képes, szöveges, akár mozgóképes formában is. A növekvő szabadsággal azonban együtt gyarapodnak a kockázatok is, ezért érdemes még jobban figyelni a biztonsági beállításokra.

„Sokan nem tudják, de a GPS-képes digitális fényképezőgépek és az okostelefonok a velük készített fényképhez olyan metaadatokat csatolnak, amelyekből kiderül, hogy az mikor és hol készült. Ez az ún. geotagging, ami hasznos funkciója lehet ezeknek a készülékeknek, de könnyen vissza is lehet vele élni.” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese: „2009-ben fogtak el Los Angeles-i rendőrök egy csapat tinédzsert, akik olyan hírességek házaiba törtek be, mint Lindsay Lohan, Paris Hilton, Orlando Bloom és Megan Fox. A rendőröknek a fiatalok bevallották, hogy az internet segítségével találták meg a hírességek otthonát. Mi inkább azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy lehetőleg ne osszon meg olyan információkat a nagy nyilvánossággal, amit mások kihasználhatnak.”

Az okostelefonok helyzet-meghatározása nemcsak fényképezéskor, hanem a lokáció alapú alkalmazások használata során is kellemetlenséget okozhat. Ilyen például a népszerű Foursquare, melynek lényege, hogy megoszthatjuk barátainkkal pillanatnyi helyzetünket. Olyan sűrű hálóvá szövik ezek a közösségi alkalmazások az internetet, hogy egy barátoknak szánt üzenet könnyen ismeretlenek előtt is megjelenhet.

„Lakásunk és értéktárgyaink biztonsága érdekében az a legjobb megoldás, ha csak hazaértünk után osztjuk meg a családi nyaralás képeit, vagy azt, hogy hol, milyen érdekességet láttunk. Azt is állítsuk be a telefonunkon vagy digitális kameránkon, hogy ne rögzítse automatikusan a vele készített képek keletkezésének idejét és helyét. A közösségi oldalak az élményeink megosztására kiváló eszközök, de figyeljünk a biztonsági beállításokra is: válogassuk meg, kiket fogadunk el online barátainknak, és hogy mit láthatnak a személyes adatainkból. Ügyeljünk, hogy lehetőleg ne kössük össze a különböző közösségi alkalmazásokat - jellemző példa a Foursquare üzenetek Twitterre továbbítása - mert az eltérő ismerősi kör és biztonsági beállítások miatt olyanok is követhetik lépteinket, akiknek ezt önszántunkból nem engedélyeznénk.” – tette hozzá Kaszab Attila.

Az elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy megtörténik a betörés, ezért a védekezés részeként érdemes odafigyelni a lakásbiztosítás értékkövetésére. A megfelelő mechanikai védelemmel és lakásbiztosítással ellátott lakását mindenki nyugodtabban hagyja el amikor nyaralni indul, mert tudja, hogy minden tőle telhetőt megtett, és ha megtörténik a baj, legalább a biztosító segítségére támaszkodhat.

K&H Csoport

A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások,  hitelek,  bankgaranciák,  bankkártya  szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a privát banki, a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 460 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.

A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki. A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

Főbb adataink:

K&H Bank
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 231 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3043 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,7 milliárd forint

K&H Biztosító
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,6 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu