diótörő karácsonykor?
Sokan vagyunk, akiknek a Diótörő hagyományos karácsonyi programnak számít, akiknek minden évben ez volt a kötelező, vagy épp a szabadon választott darab az év ezen időszakában. De mi a helyzet azokkal, akiknek nem adatik meg ez a lehetőség? A K&H a hátrányos helyzetűekért program jóvoltából az elmúlt 1,5 évben 950 hátrányos helyzetű gyerek jutott el különböző kulturális programokra.
A KSH adatai szerint 2014-ben a gyermekek 36,1%-a élt olyan háztartásban, amelyek ki voltak téve a szegénység vagy kirekesztődés kockázatának. Ezen gyerekek számára egy mozi, egy színház, vagy egy koncert teljesen ismeretlen és elérhetetlen élmény.
Ezen kívánt változtatni a K&H, amikor 2014 szeptemberében meghirdette a K&H a hátrányos helyzetűekért programját, hogy ezzel is hozzájáruljon a jelen és jövő társadalmának teljesebb életéhez. A kezdeményezés részeként a K&H különböző kulturális programokat tesz elérhetővé olyan gyerekek számára, akiknek erre nem nyílna lehetőségük.
A Somogy megyei Öreglak általános iskolájának 50 hátrányos helyzetű diákja volt olyan szerencsés, hogy a K&H Biztosító jóvoltából idén karácsonykor megismerhette a Diótörő történetét, a MÜPA-ban. Rajuk kívül az elmúlt másfél évben további 900 hátrányos helyzetű gyerek vehetett rész olyan programokon, mint például a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertje, a Nemzeti Táncszínház, a Budapesti Operettszínház vagy a Budapesti Operaház gyermekelőadásai.
„A hátrányos helyzetű régiókban működő oktatási intézmények számára nagy kihívás, hogy iskolai szinten pótolják ezen gyerekek számára azokat a hiányosságokat, amiket a családok csak nagyon csekély mértékben, vagy épp egyáltalán nem tudnak biztosítani” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Ezek közé tartozik a kulturális nevelés is. Márpedig egy színház, egy koncert mindig különleges élmény a gyerekek számára, hiszen lehetőséget ad a szellemi és lelki fejlődéshez, ismereteik bővítéséhez, kreativitásuk, fantáziájuk élénkítéséhez. Különösen igaz ez azon gyermekek esetén, akik életükben először járnak hasonló jellegű programon, vagy épp ekkor látják először a fővárost.”
A programban résztvevő gyerekek nagy része számára a szűk lakókörnyezetük elhagyása és a buszos utazás már magában óriási élmény. Az iskolák ugyanis – a megfelelő szülői támogatás és háttér nélkül – nem tudják számukra biztosítani a kirándulásokat, színház- vagy múzeumlátogatásokat. Több esetben problémát okoz az utazás idejére az élelem biztosítása, illetve a megfelelő öltözködést is csak kölcsönkért ruhákkal tudják megoldani. A K&H kezdeményezése ezen terheken is próbál enyhíteni, hiszen a jegyek és az utazási költségek biztosításán túl uzsonnacsomaggal is kedveskedik a kicsiknek.
A K&H Biztosító anyagi felajánlásának köszönhetően az idei tanévben még további 15 hátrányos helyzetű térségben működő oktatási intézmény diákjai juthatnak el különböző előadásokra.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 28,7 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Bodnár-Illés Zsófia
Well PR Ügynökség- +36 (1) 350 7390 /210
- zs.illes@well.hu