egyedülálló e-portfóliót kaptak a befektetők
Egyedülálló online szolgáltatást használhatnak a szerződött prémium befektetők a K&H e-bankban. Az e-portfólión keresztül minden megtakarítási forma nyomon követhető, miközben a jelenlegi és az ajánlott portfólió-összetételt is látni lehet.
A hazai pénzintézetek között egyedülálló szolgáltatást indított a K&H szerződött prémium ügyfelei számára. „A jelenlegi trend egyértelműen azt mutatja, hogy a banki szolgáltatásokat igénybe vevők körében egyre erőteljesebb a digitális elérés iránti igény, azaz hogy saját maguk, online követhessék befektetéseik, megtakarításaik alakulását. Ennek megfelelve vezettük be a hazai piacon elsőként az e-portfóliót, amit az e-bankba belépve automatikusan látnak és használhatnak a megtakarítók. Az új funkcióval nem csak a bankszámlákat, a bankbetéteket és az értékpapír típusú megtakarításokat, de az életbiztosítás típusú befektetéseket is nyomon lehet követni, eszközönként és számlánként is” – jelentette be az újdonságot dr. Krizsai János, a K&H lakossági prémium szegmens marketing vezetője.
„Az e-portfólió tájékoztató funkciói mellett legalább ilyen fontos az is, hogy az ügyfél egyből láthatja és összehasonlíthatja a saját kockázati besorolásának legoptimálisabb célportfólió-összetételt. Az online szolgáltatás egyben csatlakozik a telefonos befektetési tanácsadókhoz, a K&H távbank csapatához, így a megtakarítások módosítása rajtuk keresztül is, vagy az ügyfél saját dedikált prémium tanácsadóján keresztül is történhet” – ismertette dr. Krizsai János.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint
K&H Alapkezelő 2017. II. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon: 948 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 784 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 164 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu