egyelőre nem várható a vállalati hitelpiac komoly bővülése
„A támogatott hitelek szerepe a vállalati hitelpiacon nem kérdőjelezhető meg, hiszen ezek által sikerült megállítani a hitelpiac beszakadását. A 2015-ben is igényelhető Növekedési Hitelprogramra továbbra is van kereslet a vállalatok részéről, azonban a tervezett beruházások jelentős növekedésének hiányában az eddigi hitelfeltételek mellett az idén kihelyezett hitelek nagysága várhatóan nem fogja meghaladni a tavalyi mértéket” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója.
Az uniós átlagot meghaladó GDP növekedés, a csökkenő alapkamat, a tartósan gyenge forintárfolyam,és a Magyar Nemzeti Bank és az Exim támogatott hitelkonstrukciói ellenére sem növekedett tavaly a vállalati hitelpiac, ugyanakkor egyértelműen a támogatott hitelek voltak az elmúlt közel másfél évben a piac mozgatórugói. „A támogatott hitelek jelentősége nem kérdőjelezhető meg, hiszen az új forint-hitelkihelyezések harmadát ezek adták. A Növekedési Hitelprogram ezzel megakadályoztaa piac beszakadását, hiszen a forintban történő hitelkihelyezésekújra növekedni tudtak. Azonban ezzel együtt sem növekedett a teljes vállalati hitelállomány” – mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója.
Az NHP második szakaszában a mezőgazdasági, feldolgozóipari és kereskedelmi cégek részesültek legnagyobb arányban a támogatott forrásból, a hitelek megközelítőleg háromnegyedét e három szektor vette igénybe. Az exportfinanszírozást támogató hitel főként a feldolgozóiparra koncentrálódott: a hitelek közel háromnegyede ebben az ágazatban, míg majdnem minden ötödik a kereskedelmi cégek számára lett folyósítva. „A K&H mint az agrárfinanszírozás vezető piaci szereplőjeaz NHP második szakaszában az agrárcégek számára, míg az EHP esetében - a teljes piachoz hasonlóan - a feldolgozóipari cégeknek folyósított legnagyobb arányban kedvezményes forrást” – tájékoztatott Hodina Péter.
idei folytatás
Az NHP meghosszabbításával a vállalatoknak idén is lehetőségük van igénybe venni a Növekedési Hitelprogramot. „A továbbra is folyamatos érdeklődés ellenére az eddigi hitelfeltételek mellett idén nem számítunk a tavalyinál nagyobb mértékű NHP hitelkihelyezésre, hiszen a vállalatvezetők körében végzett kutatásunk alapján a tervezett új beruházások aránya a tavalyihoz mérten nem bővül tovább. Ami viszont kedvező, hogy főként a fenntartható gazdasági növekedést támogatótechnológiafejlesztésben, illetve kapacitásbővítő beruházásokban gondolkodnak a vállalatok. Mindezeket figyelembe véve a vállalati hitelezésben idén is komoly szerep jut a támogatott hiteleknek” – mondta el a szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 24,8milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -32,5 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu