egyre keresettebbek a nyersanyagdevizák

A globális szinten javuló kilátások miatt növekvő nyersanyag-kereslet felfelé hajthatja a nyersanyagárakat, aminek hatására a jelentős nyersanyag-exportáló országok figyelemreméltó gazdasági növekedést produkálhatnak a következő egy-két évben. A K&H újdonsága, a K&H plusz nyersanyagdevizák alap éppen ezen országok devizáinak erősödéséből nyújt részesedést.

Ha látványos növekedésről egyelőre nem is beszélhetünk, a nyár óta folyamatban lévő jegybanki élénkítések hatására egyértelműen javuló tendencia figyelhető meg globális szinten a kilátásokat illetően, ami előre láthatóan a nyersanyagárakat is felfelé hajtja. Ezen belül is az ismét felpörgő kínai kereslet főként az energia- és az élelmiszerpiacokat érintheti pozitívan, ami erősítheti azon országok devizáit, amelyek gazdaságának jelentős részét határozza meg a nyersanyagszektor. Ezt a tendenciát kihasználva a K&H Alapkezelő egy igazi újdonsággal jelenik meg a befektetési piacon, amilyen eddig még nem szerepelt a termékkínálatunkban” – nyilatkozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. 

A K&H plusz nyersanyagdevizák alap hátterében egy devizakosár áll, amely Kanada, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland devizáit tartalmazza egyenlő mértékben. „Az alap hozama a devizakosár euróval szembeni árfolyamváltozásától függ, ami azért figyelemreméltó befektetési szempontból, mert a fent említett országok a következő két évben az eurózónánál várhatóan jóval magasabb gazdasági növekedést produkálhatnak, és többségüknél a költségvetés helyzete is stabilizálódik. Ezt támasztja alá az is, hogy a három fejlett deviza az elmúlt években egyre keresettebb a biztonságot kereső befektetők körében” – hangsúlyozta a befektetési szakember. 

A tőkevédett alap plusz szerkezetű, azaz már csekély erősödés esetén is magas, 18%-os feltételes hozamot fizet, míg jelentős erősödés esetén kimagasló, 50%-os hozam elérésére nyújt lehetőséget. Az alap megvásárolható K&H tartós befektetési számlán, amely a megtakarítás felhalmozási időszakának hosszától függően kamatadó-kedvezményt illetve -mentességet nyújt, K&H nyugdíj-előtakarékossági számlán elhelyezve pedig a kamatadó-mentesség mellett állami támogatás is jár, amellyel tovább növelhető a befektetés hozama.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 123 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet. 

főbb adataink:

K&H Bank
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 209 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2357 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 14,6 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2012. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  744,8 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  118,1 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon:  624,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2012. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,6 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,1 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu