egyre magasabbra jutnak a magyar e-sport játékosok
Az elmúlt években a magyar e-sport dinamikus fejlődését láthattuk: idén tavasszal a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság rekord számú résztvevőt mozgatott meg a 2000 regisztrált játékosával, míg a K&H év e-sport díjat 12 kategóriában adták át a magyar e-sport kiválóságainak. Az eddigi sikerek elismerése fontos, azonban a folyamatos fejlődés az alapja az egyéni és a csapatok – akár nemzetközi - előrelépésének az e-sportban, és a szervezés szempontjából is törekedni kell arra, hogy ne csak a versenyzők, hanem a közönség is megtapasztalja az e-sport innovációját. Nemzetközi szinten a játékélmény javítására fektették a hangsúlyt, vagyis most már 5G hálózaton közvetítik a legújabb mobiltelefonos játék-tornát. A nemzetközi újítás egyrészt motiváció a hazai e-sport résztvevőinek, másrészt pedig útmutatóként is szolgálhat, hogy milyen további lépések szükségesek a hazai e-sport fejlesztésében.
„Elmondhatjuk, hogy a hazai e-sport komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben, és jelentős technikai és szervezési előrelépést ért el a K&H által támogatott MNEB megrendezésével. A hazai e-sport jövőképe nagyon bíztató a növekvő számú csapatok és a hazai rendezésű versenyek miatt, így a következő évek is bizonyára a növekedés jegyében telnek majd. A K&H-nál ezért úgy tekintünk az e-sportra, mint a jövő sportjára, hiszen tudjuk, hogy a sikerekhez komoly munka, eltökéltség és elhivatottság szükséges, amit a bajnokságon túl a napokban a K&H év e-sport díjaival is elismertünk” – mondta Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
„Az MNEB kiváló lehetőséget biztosít a nyerteseknek a nemzetközi színtérbe való kilépésre vagy továbblépésre. Már az osztályozó kupáknál a novemberi győztes Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) csapat lehetőséget kapott arra, hogy néhány nappal később egy nemzetközi CS:GO versenyen egyből a legjobbak között induljon, de az, hogy ez a többi játékban hogyan valósul majd meg, az a kiadóktól és a játéktól is függ. Az első szezon volt a bevezető évad, ahol felmértük a hazai csapatokat, de az MNEB célja, hogy megteremtse a lehetőséget a legjobbaknak az országhatárokon túli megmérettetésre, így már zajlanak a tárgyalások a versenyjátékok kiadóival a nemzetközi ökoszisztémába való kapcsolódási lehetőségekről" - mondta el Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.
hogyan tekintenek a jövőre a hazai e-sportolók?
Az MNEB K&H League of Legends nyertes csapata, a Team Plague reményekkel telve látja a csapat jövőjét az e-sportban. Mikó Lóránt és csapata a következő szezonban címvédő szerepében terveznek továbbmenetelni, illetve az EBL-be történő bejutás a céljuk. Az MNEB K&H Hearthstone 204 regisztrált indulójából győztesen kikerülő Balázs Sebestyén, alias Hulkeinstein meglátása szerint pedig az MNEB biztosította azt a versenykörnyezetet, amiben folyamatosan fejlődni lehet, így a nyertesek önbizalmat és megerősítést szerezhettek saját képességeikkel kapcsolatban. Egy korábbi videóban azt is elárulta, hogy a felkészülésben milyen sokat segít, ha a játékosok mögött egy támogató csapat és szakemberek állnak, akik figyelik a fejlődés menetét, és ráirányítják a játékos figyelmét a fejlesztendő területekre. A videót itt tekintheti meg: link
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR- +36 1 350 7390
- +36 30 221 3611
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu