egyre több élelmiszert vásárolunk SZÉP kártyával
Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel. A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás. A boltok is nyitottak az új fizetési eszközre, csak az elmúlt négy hónapban közel 5000 új kereskedővel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma.
Február elseje óta van lehetőség arra, hogy a SZÉP kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63%-kal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77%-kal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három hónapban a K&H SZÉP kártyás költések összege a 7,5 milliárd forintot is meghaladta. Ezen belül pedig hónapról hónapra egyre nagyobb - februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig már 29 százalék - volt az élelmiszerre fordított költések aránya. A növekvő trend akár tovább is folytatódhat, hiszen július 1-jéig meghosszabbították a juttatás ilyen célú felhasználását.
Nemcsak az élelmiszervásárlás miatt népszerű azonban a K&H SZÉP kártya. Az élelmiszervásárlást nem számítva, áprilisban 16%-kal, az elmúlt három hónapot tekintve pedig 29%-kal növekedtek a költések. A használatot tovább erősítheti, hogy a cégek a növekvő bérek mellett, várhatóan egyre inkább élni fognak ezen béren kívüli juttatással is a dolgozók megtartása, ösztönzése érdekében.
szinte mindenhol fizethetünk SZÉP kártyával
Az intenzív kártyahasználatot az is segíti, hogy egyre több kereskedő csatlakozik a programhoz. Csak az idei évben már közel ötezerrel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma, ami mostanra országos szinten több mint 39 ezer helyet jelent. Mivel a továbbiakban a fogyasztói árak infláció miatti emelkedése a kisebb üzletek forgalmát érzékenyebben érintheti, ezért számukra még inkább fontos lehet, hogy biztosítsák a vásárlóknak a SZÉP kártyás fizetést.
Emellett a turizmusban és vendéglátásban is jelentős szerephez juthat a fizetési eszköz. A gyengülő forint és növekvő energiaárak miatt ugyanis látványosan megugorhat a külföldi nyaralás költsége, ezért idén ismét a belföldi turizmusé lehet a főszerep a nyári szezonban.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu