együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács
Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
A K&H és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az eddigi eredményes partnerség folytatásáról, az együttműködési megállapodás újabb három évre szóló meghosszabbításáról döntött. A megállapodást Mélykuti Tibor, a Terméktanács elnöke és Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletágának vezetője írta alá.
„A K&H Bank hagyományosan aktív partnere a mezőgazdasági szektornak, és erősen elkötelezett az agrárium mellett, amelyet jól mutat, hogy az ágazaton belül közel minden negyedik hitelt a K&H Bank folyósítja. Emellett kiemelt jelentőségét látjuk a szektor cégei, szervezetei közötti szakmai együttműködésnek, mert hisszük, hogy ez elengedhetetlen feltétele a hazai agrárium hosszú távú, fenntartható növekedésének” – hangsúlyozta a megállapodás aláírásakor Peter Roebben, a K&H Vállalati üzletág vezetője.
Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke elmondta, hogy a piaci szereplőkkel, így a K&H-val kötött partneri megállapodás is támogatást nyújt abban, hogy a szervezet előtt álló feladatokathatékonyabban lehessen megvalósítani. Ilyen például a teljes tejágazat számára minél kedvezőbb pozíció eléréseaz új Európai Uniós költségvetési ciklusban, valamint hosszú távon a feldolgozóipari háttér erősítésével a hazai élelmiszeripar erősítése. Hiszen a feldolgozott termékek mindig magasabb hozzáadott értéket képviselnek, így a cégek eredményességéhez és a nemzetgazdasági termeléshezis nagyobb mértékben tudna hozzájárulni az agrárium.
„Nemcsak finanszírozó intézménynek, hanem az agrárcégek valódi partnerének tekintjük magunkat, ami azt jelenti, hogy együtt gondolkodunk az ügyfeleinkkel, hogy a legjobb pénzügyi megoldást kínáljuk számukra. Ennek feltétele, hogy ne csak az adott céget, hanem az egész ágazat helyzetét, problémáit, feladatait mélyebben ismerjük, értsük. Ezért szoros együttműködést alakítunk ki az olyan meghatározó szakmai érdekcsoportokkal, mint az agrárágazat kezdetektől egyik legjelentősebb szervezetével, a Tej Terméktanáccsal” - hangsúlyozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9950
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu