elfogyóban a nagyvállalatok optimizmusa

Az elmúlt négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K&H nagyvállalati növekedési index, ami egy negyedév alatt a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A visszafogott hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel rövid és középtávon is jelentősen visszaesett a jelenleginél kedvezőbb növekedési ütemet feltételezők aránya. Emellett pénzügyeikben is alacsonyabb eredményeket várnak a cégek a következő egy év során.

Elfogyóban  a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok optimizmusa. A cégek aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index az előző negyedévhez képest a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. „A hazai nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérésünk eredménye szerint a cégek egyre inkább visszafogják következő egy évi várakozásaikat, hiszen közel egy éve egy lassú csökkenő trend vette kezdetét. .Az indexet meghatározó vállalati és makrogazdasági környezetre vonatkozó részindexek egyaránt negatív irányba mozdultak a harmadik negyedévben: azonban míg a vállalati részindex csupán 11-ról 9 pontra mérséklődött, addig a makro részindex -1-ről -9 pontra zuhant. A vállalatvezetők tehát még mindig jóval bizakodóbbak a saját cégük helyzetével kapcsolatban, mint a hazai gazdasági környezet változását illetően” – tájékoztatott a legfrissebb eredményekről Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

mélyponton a nagyvállalati várakozások 2015 Q1-2018 Q3

alig nőhet a vállalatok profitja

A vállalattal kapcsolatos visszafogottabb várakozások két területen érhetők leginkább tetten. Egyrészt jelentősen, 32%-ról 22%-ra lecsökkent azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek a következő egy év során a cégük növekedését várják, valamint 4% helyett már 8% számol azzal, hogy cége a jelenlegi állapothoz képest kedvezőtlenebb helyzetben lesz. Ezzel összefüggésben a következő egy évben alacsonyabb pénzügyi eredményekkel is számolnak a vállalati döntéshozók: az előző negyedévhez képest az árbevétel várt növekedése 1,6-ról 1,2%-ra, míg a várt profitnövekedés 1,3%-ról 0,6%-ra mérséklődött.

elfogyhat a gazdaság lendülete

A gazdasági kilátásokat illetően egyéves és hároméves időtávon is jelentősen romlottak a várakozások. Rövid távon 19%-ról 11%-ra, míg középtávon 35%-ról 22%-ra visszaesett a gazdasági javulást feltételező cégek aránya. Emellett, habár a cégek túlnyomó többsége szerint (84%) a gazdaságpolitikai intézkedések érdemben nem befolyásolják cégük helyzetét a következő egy évben, egy árnyalatnyival többen vannak azok, akik úgy vélik negatív (9%), mint akik szerint pozitív (7%) hatással lesznek rájuk.

hogyan változik a gazdaság helyzete 2018 q3

a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 250, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2018. augusztus 30. és szeptember 13. között zajlott.

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9051
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu