elismerés a K&H-nak

második hely az Év Biztosítója versenyen

Rangos szakmai elismerést kapott a K&H biztosítója: a Biztosítás.hu által kiírt Év Biztosítója versenyen a második helyet szerezte meg a társaság szolgáltatási kategóriában. 

Kihirdették az Év Biztosítója 2016 verseny végeredményét, amelyen a K&H előkelő helyet szerzett meg. A Biztosítás.hu internetes alkusz által szervezett szakmai versenyben az ügyfelek elégedettsége volt a döntő. Egy hónapon keresztül 36 ezer ügyfél szavazhatott a jelentős lakossági vagyonbiztosítási termékportfólióval és komoly ügyféltáborral rendelkező biztosítótársaságokra. A K&H biztosítója az Év Biztosítója 2016 díj Szolgáltatás kategóriájában a második helyen végzett.

Kaszab Attila, a K&H biztosítójának vezérigazgató-helyettese az elismerésről azt mondta: „Büszkék vagyunk rá, hogy az Év Biztosítója versenyen az elmúlt négy évben a társaság minden alkalommal dobogós helyezést ért el. A díj egyúttal bizonyítja a K&H ügyfeleinek elégedettségét, és a társaság munkatársainak szakmai felkészültségét is. Ez a két tényező pedig alappillére annak, hogy a társaság a jövőben is példát mutasson a bank és biztosítási területen.”

A K&H biztosítója az idei második negyedévet új rekordnak számító növekedéssel zárta: a nem-életbiztosítási bruttó díjelőírás terén 24 százalékos volt a növekedés, az életbiztosítási ágban kezelt vagyon tekintetében pedig 13 százalékos volt a bővülés. Az első félév során a társaság 1,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 491 millió forintnyi növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint

K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9181
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu