elismerést kapott a K&H Biztosító

szavaztak az ügyfelek

Első helyen végzett a K&H Biztosító az Év Biztosítója 2019 versenyen, a szolgáltatás kategóriában. A biztosítótársaságokra ezúttal is az ügyfelek szavazhattak.

Rangos szakmai elismerést kapott a K&H Biztosító: a társaság az Év Biztosítója 2019 versenyen szolgáltatás kategóriában az első helyen végzett. A  versenyt a Biztosítás.hu internetes alkusz szervezi, a helyezések az ügyfelek visszajelzései alapján alakulnak ki.
 
„Büszkék vagyunk rá, hogy Év Biztosítója versenyen már hatodik alkalommal ért el a K&H Biztosító dobogós helyezést, és különösen nagy öröm számunkra, hogy ezt a díjat az ügyfeleink visszajelzései alapján kapjuk. Stratégiánkban ugyanis kiemelt szerepet kapnak az olyan digitális megoldások és szolgáltatások, amelyekkel könnyebbé és gördülékenyebbé tehetjük az ügyfeleink életét. Ez az elismerés is bizonyítja, hogy jó úton járunk”- mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató helyettese.

kényelmesebb és hatékonyabb szolgáltatások

A társaság 2019-ben megjelent egy innovatív, mobilbarát ügyfélportállal, amit 2019 harmadik negyedévének végén mintegy 123 ezren használtak. Az újításoknak köszönhetően az ügyfelek elektronikus dokumentumtáron keresztül férnek hozzá a leveleikhez, és pár kattintással intézhetik ügyeiket online, azaz könnyebbé válik az adatmódosítás vagy éppen a különböző igazolások igénylése. Hatékonyabbá vált a kárrendezés folyamata is: a visszajelzések alapján továbbfejlesztette a társaság a kárbejelentési felületét, így még egyszerűbbé vált a folyamat. A K&H-nál egyébként a kárbejelentések átlagosan 60 százaléka online érkezik, az ingatlankároknál pedig ez az arány eléri a 70 százalékot. A közelmúltban megújult az okos ügyfélszolgálat is, így a megkeresésekre még gyorsabban tudnak válaszolni a biztosító szakemberei.
 
A K&H Biztosító 2019 harmadik negyedévében 3,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, a nem élet üzletágban a díjbevétel 37,8 milliárd forint volt.

Kapcsolattartó

LWp Kommunikáció

  • info@lwp.hu
  • +36 1 279 3900
  • +36 30 525 9520