eltérő véleményen a kkv-k

A kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -9 ponton áll. A hazai vállalkozások főként a beszállítói kapcsolatokban látnak javulást, míg a pénzügyi eredményeiket, illetve a közterhek változását illetően borúlátóbbak lettek.

A hazai kkv szektor várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe csökkenést mutat, a harmadik negyedévben -7 pontról -9 pontra mérséklődött. „Az index kismértékű változása mögött az áll, hogy jelenleg nem változott jelentősen a vállalkozások helyzetét leginkább meghatározó tényezők megítélése, csupán néhány területen történt figyelemre méltó elmozdulás. Javulást főképp a szállítói kapcsolatok terén látunk, míg erősebb csökkenés a közterhek és a vállalati pénzügyek várt változásánál figyelhető meg” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 

forrás: K&H kkv bizalmi index

 

A beszállítói kapcsolatok javulása mögött az áll, hogy jelentősen megugrott a beszállítókkal való elégedettség: átlagosan beszállítóik 91%-ával elégedettek tökéletesen a cégek. A kiemelkedően magas arány tehát azt mutatja, hogy 10-ből csupán egy beszállítóval szükséges javítani a kapcsolatokon. 

Ezzel szemben pénzügyeik alakulásával kapcsolatban az elmúlt negyedévhez képest negatívan nyilatkoztak a megkérdezett cégek. „Szerencsére nem tapasztalható negatív trend a cégek árbevétel- és nyereségvárakozásait illetően, mivel inkább a korábbi kiugróan optimista vélemények korrigáltak vissza. Az azonban egyértelműen megfigyelhető tendencia, hogy a pénzügyi eredményeik terén egyre kevesebben számítanak nagyobb árbevételre, illetve nyereségre és inkább szerényebb növekedéssel terveznek a vállalkozások” - hangsúlyozta ki Kovács Viktor Zoltán. 

 

szétvált a kkv szektor

A kilátások enyhe romlása azonban korántsem egységes, ugyanis cégméret szerint jelentős eltérések mutatkoznak. „Általában jellemző a szektorra, hogy a nagyobb cégek optimistábbak, míg a legkisebb cégek várakozásai a legvisszafogottabbak. Ez a jellemző azonban most igencsak felerősödött: a harmadik negyedév során a mikrovállalkozások várakozásai erőteljesen negatív irányba mozdultak, míg a kisvállalkozások kilátásai gyakorlatilag szinten maradtak, a középvállalkozások várakozásai pedig kifejezetten javultak, és immár stabilan a pozitív tartományban van” - tájékoztatott Kovács Viktor Zoltán. 

 várakozások árbevétel kategóriák szerint 2011 Q3-2015 Q3

forrás: K&H Kkv bizalmi index

 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.
A legutóbbi felmérés 2015. augusztus 26 – szeptember 8. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 935 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. június 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt években mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 185 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 509 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,9 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9950
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu