Esély a hátrányos helyzetű kistérségeknek
A K&H a teljes élet felé vezető úton segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat
A K&H Csoport az eddigi közösségi szerepvállalási programjain átívelő, s egyben átfogó kezdeményezést jelentett be a rászorulók megsegítésére. A több szálon futó program Magyarország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségét támogatja. A program bejelentésével egy időben a K&H meghirdeti sport pályázatát, amelyben az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérségek óvodái és általános iskolái pályázhatnak eszközökre tornatermük felszereléséhez.
„2013-ban átfogó felmérést végeztünk ügyfeleink és partnereink körében a különböző támogatási területek fontosságáról. A kutatás eredményei megerősítették, hogy közönségünk továbbra is fontosnak tartja kiemelt támogatási területeinket, így a gyermekegészségügyet, a fiatalok oktatását, a sportot és az előadó-művészetet, de az elmúlt évek gazdasági változásainak hatására új elvárásként a rászorulók, a hátrányos helyzetűek segítését is megfogalmazták. Ennek az igénynek eleget téve hirdetjük meg a K&H a hátrányos helyzetűekért programot” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A K&H Csoport célja, hogy felelős vállalatként, okos döntésekkel legyen jelen a Bankot körülvevő gazdasági, társadalmi és természeti környezetben, és ezzel hozzájáruljon a jelen és jövő társadalma számára a teljes élet megteremtéséhez. Bízunk benne, hogy a teljes élet lehetősége mellett ezeknek a fiataloknak élményeket, célokat is adhatunk a program révén.”
Ma Magyarországon minden harmadik embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. A szegénységi kockázatok többszörösen sújtják a gyermekeket és a hátrányos helyzetű térségekben élőket. A nélkülözés következményei a gyerekek egész életét meghatározzák. A rossz egészségi állapot, a tanulási-, magatartási- és beilleszkedési zavarok, az iskolai lemorzsolódás mind megnehezítik a későbbi társadalmi beilleszkedést. Márpedig Magyarország jövőbeni gazdasági és társadalmi fejlődése azon múlik, hogy a most felnövekvő generáció felnőttként mennyire lesz boldog, egészséges, képzett, egyszóval mennyire tud teljes életet élni. (Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2011-2020) Ezeket tartotta szem előtt a K&H, amikor a rászorulókat támogató kezdeményezés mellett döntött.
A K&H a hátrányos helyzetűekért program a 311/2007. (XI. 17.) Kormányrendelet alapján meghatározott 47 leghátrányosabb helyzetű kistérség számára nyújt segítséget a K&H eddigi négy kiemelt támogatási területén:
gyermekegészségügy
A K&H gyógyvarázs program keretében a leghátrányosabb helyzetű kistérségek egészségügyi intézményei külön elbírálásban részesülnek, és éves szinten minimum 3,5 millió forint értékben kapnak működésükhöz szükséges eszközöket, berendezéseket.
Az idei K&H gyógyvarázs pályázat elbírálásakor a program zsűrije már ennek fényében választotta a nyerteseket, így az országos pályázat keretében összesen 3,7 millió forint támogatást kapott három, a leghátrányosabb helyzetű térségekben működő intézmény, az ózdi mentőállomás, a mátészalkai kórház és az Orosházi Kórház.
előadó-művészet
A K&H jóvoltából a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyerekek különböző kulturális programokra – például színházba vagy komolyzenei koncertre – juthatnak el a környékbeli városokba, vagy a fővárosba. Az idei évben előre láthatóan 5 ilyen kirándulásra kerül sor. Első alkalommal a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 50 diákja vesz részt a budapesti Színházak Éjszakája rendezvényein, másodikként pedig a Tarnazsadányi Általános Iskola ugyancsak 50 diákja látogat el a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjére. Az adott előadásra szóló jegyek mellett a gyerekek számára a K&H utazási lehetőséget is biztosít, illetve uzsonnacsomaggal kedveskedik a diákoknak.
fiatalok oktatása
A K&H Vigyázz! Kész! Pénz! pénzügyi ismeretterjesztő program és iskolai vetélkedő részeként a pénzintézet megkülönböztetett figyelemmel kezeli a hátrányos helyzetű térségek általános iskoláit, hiszen ezen térségekben különösen fontos, hogy a gyerekek megismerjék a pénzzel való helyes gazdálkodás alapelveit. A program keretében a K&H külön pénzügyi alapismereteket oktató, pénzügyi tudatosságra nevelő képzést indít az érintett területeken, amit a helyi bankfiók vezetője és egy pedagógus tréner közösen tartanak. Az idei évben három ilyen képzésre kerül sor. A K&H emellett a K&H Vigyázz! Kész! Pénz! versenyre való felkészüléshez szükséges anyagokat nyomtatott formában is elérhetővé teszi az érintett településeken, és igény szerint anyagi támogatást nyújt a verseny középdöntőjében, döntőjében való részvételhez.
sport
A K&H pályázatot ír ki a leghátrányosabb helyzetű kistérségek településeinek általános iskolái és óvodái számára, amelyek tornatermük belső felújítására, sportszereik lecserélésére pályázhatnak meghatározott összeg erejéig. A 2014-es pályázaton az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség helyi köznevelési intézményei indulhatnak az összességében 1 500 000 forintnyi támogatásért. (további részletek a mellékletben)
szakmai együttműködés
A K&H a hátrányos helyzetűekért program létrehozása során a K&H szakmai együttműködést alakított ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkóztatásáért Felelős Helyettes Államtitkársásával. A Felzárkózási Fejlesztések Főosztályának szakemberei a program indulása után is segítik majd a szakmai munkát, és Sztojka Attila főosztályvezető részt vesz a program szakmai tanácsadó testületében is.
„A Felzárkózási intézkedések nem mások, mint az emberi erőforrásba való befektetés. Ma már nem csak az állam, hanem az egyházak valamint a civil szervezetek illetve a gazdasági szereplők is hozzájárulnak a humán tőkébe való befektetéshez. A piaci szereplők tekintetében a versenyképességüket növelik a társadalmi kihívásokra tett lépések, amelyek a felelősségvállalásban jelentethetőek meg a legjobban. A K&H Bank programjainak területi fókuszálásával célzottabb támogatást tud nyújtani, esélyt teremtve ezzel a hátrányos helyzetű fiataloknak. Ez az irány összhangban van a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával” – mondta Sztojka Attila a Felzárkózási Fejlesztések Főosztályának vezetője.
A K&H a hátrányos helyzetűekért program kialakításában külsős szakértőként Tibori Tímea, a MTA Szociológiai Kutatóintézetének senior kutatója vett részt, aki szintén tagja a program szakmai tanácsadó testületének.
„A hátrányos helyzetben lévők életminőségének javítása mindannyiunk felelőssége. Fontos, hogy szolgáljunk olyan mintákkal, amelyek megerősítik környezetünket abban, hogy a közösségben, a közösségért végzett minden tevékenység építi, fejleszti a csoport tagjait, gyarapítja ismereteiket, gazdagítja érzelmeiket, hozzájárul személyiségük kiteljesedéséhez. Goethe szavaival élve: A megosztott öröm - kétszeres öröm” – mondta a program kapcsán Tibori Tímea.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 177 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 370 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 15,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -40,5 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 119,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,3 milliárd forint
Kapcsolattartó
Pete Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390 /130
- r.pete@well.hu