Évi több tízezer forint kgfb díjkülönbség is múlhat a bonus-malus adatok pontosságán!
Június 15-től elektronikus nyilvántartás alapján kell a biztosítóknak megállapítaniuk ügyfeleik szerződésének bonus-malus besorolását. Ha valakinél ez nem tehető meg, a biztosító megkeresi és adategyeztetést kezdeményez. Fontos, hogy a kgfb szerződéssel rendelkezők figyeljenek a gyors és pontos adatszolgáltatásra, nehogy elveszítsék megszerzett bonus kedvezményeiket.
Június 15-én léptek hatályba a bonus-malus besorolás új szabályai a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján. Az új szabályok szerint kizárólag a Kártörténeti Nyilvántartás (KÁNYA) adatai alapján sorolhatják be a szerződéseket valamely bonus-malus osztályba a biztosítók. A cél világos: a jövőben már papír nélkül, elektronikus formában vándoroljanak az adatok az érintett biztosítók között, az ellenőrzött kárnyilvántartási rendszerben.
Előfordulhat azonban, hogy nem lehetséges a kárnyilvántartásból egyértelműen megállapítani a besorolást, hiányzó vagy téves adatok miatt. Erről a biztosítónak a szerződés kezdetétől számított 45. napig értesítést kell küldenie az ügyfélnek, hogy ő pótolni vagy helyesbíteni tudja a szükséges adatokat.
„Az ügyfeleink számára az a legfontosabb, hogy lehetőleg mielőbb pontosítsák adataikat, ha ezzel kapcsolatban megkeressük őket. Azt tapasztaltuk, hogy a kgfb szerződések - főként a régóta fennállók - jelentős részénél előfordul adategyezési probléma. Sikertelen lesz a besorolás, ha a biztosítónál és a személyiadat- és lakcímnyilvántartó szervnél nem egyeznek az ügyfél adatai, például ha házasság miatt megváltozott a neve. Évek óta fennálló adateltérés akár több biztosítót is érinthet. Ilyen esetben minden érintettnek pontosítania kell utólag az adott ügyfélre vonatkozó adatait.” – mondta el Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, majd hozzátette: „Közös érdekünk az adatok pontos megadása és nyilvántartása. Mi azt szeretnénk, hogy a balesetmentes, figyelmes ügyfeleink ne veszítsék el jogos kedvezményeiket. Annak is javasolt a pontos adatszolgáltatás, akinek malus besorolása van, és így jól járna az A00 besorolással. Az érdekből tévesztőkkel szemben nagyon szigorú az új szabály, szerződéseiket automatikusan a legrosszabb, M04 osztályba sorolják be.”
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a privát banki, a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 235 lakossági fiókkal, valamint közel 460 biztosítást értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki. A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
Főbb adataink:
K&H Bank
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 231 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3043 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,7 milliárd forint
K&H Biztosító
2011. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 8,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,6 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,2 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu