ezek a műszerek hiányoznak a kórházakból…

Milyen műszerek, berendezések hiányoznak leginkább a magyar gyermekegészségügyből? Mik azok a gyakran filléres eszközök, amikre az orvosoknak, ápolóknak szükségük van a hatékonyabb gyógyításhoz? Íme azon műszerek listája, amiket a K&H gyógyvarázs támogatottjai az elmúlt 11 évben leggyakrabban igényeltek.

A K&H gyógyvarázs 2004 óta támogatja a magyar gyermekegészségügyet. A kezdeményezés országos pályáztatás keretében méri fel, hogy a gyermekeket ellátó intézményeknek milyen orvosi eszközökre van leginkább szüksége, majd egy szakértői zsűri részvételével kiválasztja a nyerteseket. Ennek eredményeként az elmúlt 11 évben 152 kórház 464 millió forint értékben kapott műszereket, valamint 150 mentőállomás 67 millió forint támogatásban részesült.

„A K&H gyógyvarázs pályázati felhívására évente átlagosan 100 pályázatot kapunk” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Ezeknek körülbelül 30%-át tudjuk támogatni, évente átlagosan 40 millió forinttal, hogy a gyermekek mielőbb újra teljes életet élhessenek. Az intézmények minden évben hasonló eszközöket igényelnek, így egyértelműen meghatározható, milyen műszerekből szenvednek leginkább hiányt.”

A K&H gyógyvarázs nyertes kórházai leggyakrabban a vér oxigénszintjét mérő pulzoximétert, gyógyszeradagolásra és folyadékpótlásra alkalmas infúziós pumpát, valamint csecsemőmérleget kaptak. Egy pulzoximéter ára nagyjából 50 000 forint, míg egy infúziós, fecskendős pumpát 400 000 ezer forintért, egy csecsemőmérleget pedig 180 000 forintért lehet venni. 

A  támogatott mentőállomások szintén pulzoximétert kaptak a leggyakrabban, amelyet a gyermekek szállítását segítő vákummatrac, valamint a felnőtt műszereket gyermekek számára átalakító mandzsetták követnek. Egy mandzsetta körülbelül 9000 forintba kerül, de a mentősök sokszor hiányt szenvednek az 1000 forintos baleseti ollókból is. 

A K&H gyógyvarázs 2013-as kutatása alapján a kórházak és mentőállomások átlagosan évi 483 ezer forintot tudnak eszközbeszerzésre fordítani, egyharmaduknak azonban egyáltalán nem áll rendelkezésre saját forrás, és további 16%-uk is mindössze 100 ezer forint alatti összeggel gazdálkodhat e téren. Így lehet az, hogy ezeknek a pár ezer vagy néhány tízezer forintos tételeknek a beszerzése is komoly problémát jelent számukra.

„A kórházak és mentőállomások munkáját 2015-ben is szeretnénk tovább segíteni. A K&H gyógyvarázs 12. alkalommal meghirdetett pályázatára május 29-ig jelentkezhetnek az OEP által támogatott, fekvő-, és/vagy járóbeteg ellátást biztosító intézetek, valamint mentőállomások” – tette hozzá Horváth Magyary Nóra.

Részletes pályázati információ: https://www.kh.hu/csoport/gyermekegeszsegugy

K&H gyógyvarázs

A K&H Csoport, a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója 2015-ben 12. alkalommal hirdette meg K&H gyógyvarázs pályázatát, amelyen a nyertes gyermek-egészségügyi intézmények műszertámogatásban részesültek. A program ezen felül kiterjed a beteg gyermekek lelki egészségének javítására is, szórakoztató programelemekkel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretén belül 14 éven felüli önkéntesek látogatnak el a programban résztvevő intézményekbe, illetve küldhetnek mesevideót a beteg gyermekeknek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programra bárki regisztrálhat a http://www.khgyogyvarazs.hu/ oldalon, ahol az önkéntes ki tudja választani a számára legmegfelelőbb helyszínt és időpontot, vagy fel tudja tölteni felvételét. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program 2014-ben egyedüli magyarként elnyerte a 80 országban jelenlévő Nemzetközi PR Szövetség Golden World Award díját egészségügyi kategóriában.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint

Kapcsolattartó

Pete Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390 /130
  • r.pete@well.hu