ezekre figyelj különösen, ha nyáron sportolsz
A nyári időszak a tömegsport rendezvények, a sportturizmus és a hobbisportok szempontjából is egy kiemelt időszak, hiszen látszólag sokkal kevésbé kell megküzdeni az időjárási elemekkel. A látszat azonban, mint oly sokszor, most is csal, ezért a K&H mozdulj! program összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amik a hőségben végzett nagyobb megterhelés során segítséget nyújthatnak.
A most hétvégén várható fokozott melegre tekintettel a hagyományosan a nyár első és legnépesebb futóeseményének számító 25. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó kivételes dologgal várja a sportolókat: fedett váltózónák és klimatizált pihenőhelyek állnak majd rendelkezésre, ezzel segítve a résztvevőket fantasztikus sportteljesítményük elérésében. Emellett azonban arra is fontos felhívni – főként a választott távot most először teljesíteni vágyó – sportolók figyelmét, hogy ők maguk hogyan készülhetnek fel a szezonnyitó sporteseményre. A K&H mozdulj! program ezért összegyűjtötte, mivel lehet hatékonyan ellensúlyozni a növekvő folyadékveszteséget, a test hőmérsékletének gyors emelkedését vagy a nagyobb energiafogyasztást.
1. teljesítmény
Az egyéni adottságoktól és állóképességtől függően ezért már 20 ˚C fölött érzékelhetjük, hogy sportolás közben romlik a teljesítmény-kifejtésünk, illetve megnő a terhelés utáni pihenőidő hossza.
Megoldás: Mivel az arc és a nyak bővelkedik azokban a receptorokban, amelyek informálják a hőszabályozó központot, és ezzel befolyásolják a testhőmérsékletünket, ezért a fej, a nyak, az arc hűtése a leghatékonyabb.
2. folyadékveszteség
Mivel szervezetünk óránként maximum 1 liter vizet tud ténylegesen hasznosítani, ezért igen fontos a gyakori, kisebb mennyiségű folyadékutánpótlás.
Megoldás: 1/2 óránál hosszabb testmozgáshoz vigyünk magunkkal folyadékot, rendezvényeken pedig bátran fogyasszuk a szervezők által előkészített frissítőkből.
3. leégés
Intenzív testmozgás közben csábító gondolat, hogy a pólónk levételével is enyhítsük melegünket. Az izzadt bőrfelület azonban nagyon könnyen leéghet, hiszen az izzadságcseppek gyűjtőlencseként nyelik magukba a napsugarakat.
Megoldás: Melegben is fontos a ruházat, ami biztosítja a jó légkeringést, és a bőrünket is óvja a napsugárzástól.
Emellett a szokásosnál nagyobb fényvédőfaktorú naptejet használjunk.
4. napszúrás
Amennyiben hosszabb ideig fokozott hősugárzás éri a fejet, az agy felmelegszik, és hőguta alakul ki.
Megoldás: Egy fejfedő sokat segíthet a napszúrás elkerülésében – és egyúttal arra is felhasználhatjuk, hogy nedvesen tartva hűtse testünket.
5. bogarak és egyéb állatfajták
Nemcsak a napsugárzás miatt érdemes óvni szemünket. A minimális plusz súly ellenére jelentősen ronthatja komfortérzetünket, ha egy potyautas a szemünkbe kerül.
Megoldás: Szinte bármilyen napszemüveg alkalmas lehet arra, hogy megvédje szemünket a kellemetlen betolakodókkal szemben.
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- sajto@kh.hu
- +36 1 328-9181
- www.kh.hu