Fiatalok és az egészség

91% stresszes, 28% dohányzik

Csak egészség legyen – ezt a kívánságot elsősorban az idősebbektől halljuk. Pedig a fiatalok számára is sokat jelent az egészség. A K&H pályakezdők jóléti index mérésében megkérdezett 19-29 éves fiatalok elégedettségére a család után rögtön a második helyen az egészség van a legnagyobb hatással. Az anyagi biztonság, a munka, sőt a szórakozás is csak ezután következik a sorban.

K&H pályakezdők jóléti index egészség

Fontos az egészség a fiataloknak, de keveset tesznek tudatosan azért, hogy ezt meg is őrizzék.

43 százalékuk például egyáltalán nem sportol, és csak 16 százalék mozog rendszeresen. A férfiak aktívabbak, 21 százalékuk sportol rendszeresen, a nőknek csak 11 százaléka. A sport pedig jó ellensúlya lehetne a stressznek, ami bevallásuk szerint 91 százalékuk életében valamilyen mértékben jelen van.

Az egészséges táplálkozásra buzdító felhívások hatásosabbnak tűnnek a fiatalok körében. A megkérdezettek kétharmada próbál erre odafigyelni, bár csak 7 százalék az, aki tudatosan tesz is azért, hogy egészségesen étkezzen. A rendszeres szűrővizsgálatok fontosságával 55 százalékuk ért egyet, ezt főleg a nők veszik komolyabban, 62 százalékuk válaszolt így.

Kevesebb helyen lehet cigarettához jutni és az ára is emelkedett, de ez sem vette el a kedvet a dohányzástól. A fiatalok 28 százaléka továbbra is rendszeresen rágyújt, 15 százalékuk alkalmanként.

A rendszeres és kiszámítható napirend hagyományosan nem a fiatalok sajátja, ez derül ki a felmérésből is. 27 százalékuknak van pontos napirendje, amit be is tart. Alvásra átlagosan 7,1 óra jut ebben a korosztályban.