folytatódik az idei trend, szűkül az agrárolló
Augusztusban tovább folytatódott az év elejétől tartó trend, tovább szűkül a növényi és állati termékek árai közötti agrárolló. Ez az állattenyésztők számára mindenképpen kedvező, így az állatlétszám alapján megítélt uniós forrásokhoz érdemes lehet elgondolkodni az állomány növelésében. A növényi termékek esetében a betakarítási szezon a vártnál nagyobb mennyiségű, ugyanakkor alacsonyabb minőségű termést hozott, így a jobb, malmi minőségből megindult a készletezés” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
„Az augusztusi mezőgazdasági árak változása azt mutatja, hogy folytatódik az év elejétől jellemző trend, tovább szűkül a növényi és az állati termékek árai közötti agrárolló. Legutóbb mindkét termékkategóriában csökkentek az árak, a növényi termékeké 4,9%-kal, míg az állati termékeké mindössze 0,8%-kal. Ez azt jelenti, hogy a növénytermesztők még éppen kijönnek nullszaldósan, míg az állattenyésztők az elmúlt évek negatív eredményei után végre profitot realizálhatnak” – tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
Az augusztusi terméseredmények azt mutatják, hogy a betakarított termésmennyiség némileg meghaladta a várakozásokat, azonban a csapadékosabb időjárás és a későbbi betakarítás miatt minőségben nem hozta a várt eredményeket. „A búza esetében például a malmi és takarmány búza aránya a korábbi években jellemzően 60-40% volt, idén azonban ez nagyjából fordítva alakult. Összességében az idei év átlagosnak tekinthető a növénytermesztők szempontjából, mivel a többlet termés kompenzálhatja a minőségi romlás miatti alacsonyabb felvásárlási árakat. Ugyanakkor az is jól látható, hogy mindenki igyekszik hosszú távra tartalékolni a jobb, malmi minőségű gabonából, ami felfelé hajtja az árakat” – mondta el Tresó István. „A kukorica esetében szintén egy raktározási hullám alakult ki, az állattenyésztők igyekeznek akár 12-14 hónapra előre feltölteni készleteiket. Holott globális szinten jól alakult a termésmennyiség, így nem várható olyan tényező, amely jelentősen fölfele hajtaná a jövőben az árakat” – tette hozzá a szakember.
„Az állattenyésztők számára mindenképpen kedvező az agrárolló záródása, ezért a következő időszakban nyereséges lehet az ágazat. Mivel a jelenlegi, termeléshez kötött EU forrásokat az állatlétszám alapján ítélik meg, ezért az állattenyésztőknek érdemes lehet elgondolkodni az állatlétszám növelésén a hatékonyabb termelés érdekében” – javasolja Tresó István.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 177 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 370 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 15,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -40,5 milliárd forint
K&H Biztosító
2014.június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 119,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,3 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu