három kategóriában bizonyultak legjobbnak a K&H alapok
A Privatbankar.hu idén is megrendezte a magyarországi befektetési alapok versenyét, ahol szakmai zsűri minősítette és a teljesítményük alapján rangsorolta a befektetési termékeket. A K&H Alapkezelő befektetési alapjai a rangos megmérettetésen négy kategóriában kaptak díjat, ebből háromban első helyezést.
„A díjak azt mutatják, hogy szinte mindegyik kockázati kategóriában jól teljesítettek a K&H alapok. A tőkevédett alap kategóriában mind a három díjat K&H zártvégű alap nyerte, a dinamikus vegyes alap kategóriában pedig a K&H Válogatott 4. alap hozta el az első díjat. A merész kockázati besorolású ügyfelek számára javasolt K&H Navigátor alap a tavalyi első hely után idén ismét elnyerte a Budapesti Értéktőzsde különdíját, mint az Év Legjobb Hazai Részvénybefektető Alapja, köszönhetően annak, hogy az elmúlt 3 évben 11 milliárd forintos állománynövekedést ért el, és 15,1%-os éves átlagos hozamot nyújtott a befektetőknek” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója az eredmények ismertetésekor.
„A portfólió ajánlásunkban továbbra is stabil helye van a most díjazott alapoknak, legyen az akár tőkevédett zártvégű, klasszikus vegyes, részvény vagy nyersanyag alap, hiszen így a befektetők egyéni kockázatvállalási hajlandóságuknak és képességüknek megfelelően választhatnak. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy – bár az egynapos jegybanki betéti kamat 10 bázispontos emelésével és a likviditásszűkítés megkezdésével az MNB is elindult a szigorítás irányába –, az infláció feletti várható hozam elérése érdekében mindenképpen szükséges részvény-típusú befektetésben is gondolkodni. Ennek jó eszköze lehet a most díjazott K&H Navigátor alap, mivel a nemzetközi összehasonlításban jelenleg még mindig olcsónak tekinthető hazai részvények az év további részében felülteljesítők lehetnek a részvény eszközosztályon belül” – tette hozzá a befektetési szakember.
Kapcsolattartó
Csordás Emőke
Well PR- +36 1 350 7390
- +36 30 221 3611
- e.csordas@well.hu
- www.kh.hu