hárommilliárdos portfólió
a K&H Bank szakértő véleménye
Egyre többet tudunk meg a pár napja milliárdossá lett lottónyertesről. A hirtelen jelentős vagyonhoz jutott szerencsések gyakran vállalnak nagyobb anyagi kockázatot, amikor pénzükről döntenek. Ha csak kétmilliárd forintot fektet be biztonságos eszközökbe, akkor is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthat a mostani szerencsés nyertes – mondja a K&H privát bank igazgatója.
Számos történet kering világszerte olyan lottónyertesekről, akik szakmai segítség híján néhány év alatt felélték nyereményüket, rosszabb esetben csődbe jutottak. Egyes országok szerencsejáték társaságai ezért bizonyos nyereményösszeg felett privátbankár szolgáltatást is biztosítanak a nyertesnek. A most gazdára lelt hárommilliárd forint elég arra, hogy az eddig meg nem valósított álmok valóra váltásán túl a nyertes segítse családját, barátait, jótékonykodhat is. De még ezek után is forint milliárdjai maradnak. Ez az összeg jól befektetve elég ahhoz, hogy munkától visszavonulva annak hozamából éljen, de mellette termelő beruházásba, vállalkozásba is befektethet belőle.
„A hirtelen jött vagyon folyamatos törődést, speciális szakértelmet igényel, hogy tartósan biztosítsa a magasabb életszínvonalat, illetve a megváltozott életkörülményekkel járó megemelkedett kiadásokat is fedezze. A K&H privát banki tanácsadói ennél jóval kisebb összegnél is portfólióépítést javasolnak, ami csökkenti az egyedi befektetések kockázatát. Egy ilyen kimagasló összeg esetében ez még nagyobb hangsúlyt kap. Olyan befektetési portfóliót kell kialakítani, ami igazodik a nyertes kockázatvállalási hajlandóságához, ugyanakkor egy lottónyertesnél a gyakran jelentősen megváltozott pénzügyi helyzetet, szokásokat is figyelembe veszi. Általánosságban elmondható, hogy mindenképp többféle befektetési formát érdemes választani úgy, hogy a pénz nagyobb része biztonságos befektetésekben – állampapír, tőkevédett befektetési alapok, bankbetétek – legyen. Ezzel biztosíthatjuk, hogy a tőke biztonsága mellett egy stabil jövedelemforrásunk is legyen az innen befolyó bevételekből. 2 milliárd forintot biztonságosan befektetve is havi 5-6 millió forint nettó jövedelemre számíthatunk. A befektetésünk kisebb részét érdemes kockázatosabb eszközökbe – részvények, nyersanyagok, különféle strukturált termékek – fektetni, ami extrahozam lehetőségét jelentheti. Három milliárd forintnál már érdemes lehet nem szokványos befektetéseket is megvizsgálni, mint például az ingatlanbefektetések vagy az üzletrészek vásárlása” – tanácsolja Szabó Sándor, a K&H privát banki igazgatója.
Amellett, hogy rövid és hosszú táv között osztjuk meg a befektetéseket, ebben az esetben a hosszú távot is érdemes még tovább bontani, és néhány éves időtávra illetve 10, 20 évre előre gondolkodni. Ekkora összegnél fontos szerepet kapnak az adókedvezmények, így valószínű, hogy a befektetések egy része tartós befektetési számlára és nyugdíj-előtakarékossági számlára kerül. A lejárati struktúrát pedig érdemes úgy megválasztani, hogy folyamatos hozamfizetést biztosítson, ami rendszeres jövedelemhez juttatja a nyertest.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
főbb adataink:
K&H Bank
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 224 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2570 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 118,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu