hatalmasat hajrázott év végén a SZÉP kártya

Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H SZÉP kártya forgalom. A plasztikkártya mellett több helyen már digitális formában is használható juttatással 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok, ami közel duplája egy átlagos havi költésnek. A kiugró forgalomnövekedés nagyrészét  a hideg élelmiszervásárlás tette ki. Habár idén január 1-jétől erre már nincs lehetőség, az érintésmentes fizetés továbbra is megmarad, sőt, egyre több helyen alkalmazható: a több mint 41 ezer elfogadóhelyből már közel 6000 esetén a K&H digitális SZÉP kártya is használható.

Az év utolsó hónapjában szinte felrobbant a K&H SZÉP kártya használat: az első 11 hónap átlagának közel duplájára, 4,7 milliárd forintra rúgott a forgalom. Ennek oka, hogy az év végével megszűnt hideg élelmiszervásárlási lehetőséget az utolsó pillanatig kihasználták a kártyabirtokosok és sokan vettek igénybe szállodai és éttermi szolgáltatásokat is az ünnepek alatt. Míg augusztus és november között átlagosan a teljes K&H SZÉP kártya forgalom 31 százalékát tette ki az élelemiszervásárlás, addig decemberben a költések több mint felét, 52 százalékot. Ezzel a tavaly élelmiszervásárlásra rendelkezésre álló öt hónap alatt a K&H SZÉP kártya költések 37 százalékát fordították erre a célra, míg a 2022-ben a február 1-től július 1-ig terjedő, szintén öt hónapos időszakban a 26 százalékát.

a munkáltatóknál is népszerűbb a juttatás

A 2023. augusztus 1. és december 31. között ideiglenesen bevezetett hideg élelmiszervásárlási lehetőséggel a munkáltatók körében is jelentősen megugrott a SZÉP kártya népszerűsége. Míg az év első hét hónapjában a juttatások összege mindössze 7 százalékkal lépte túl 2022 hasonló időszakát, addig az augusztus és december közötti időszakban 54 százalékkal haladta meg. A munkáltatók tehát reagáltak az élelmiszervásárlási lehetőségre, közel annyival több juttatást biztosítottak munkavállalóiknak az év utolsó öt hónapjában az előző évhez képest, mint amennyit az élelmiszerboltokban elköltöttek. Ezzel éves szinten 26 százalékkal emelkedett a K&H SZÉP kártyára jóváírt összeg 2022-höz képest, míg a teljes forgalom 19 százalékkal.

„Bár a hideg élelmiszervásárlási lehetőség megszűnt, továbbra is azon vagyunk, hogy a juttatás használata minél gyorsabb, egyszerűbb és gördülékenyebb legyen. Így a tavaly novemberben a piacon elsőként bevezetett és már közel 6000 elfogadóhelyen használható K&H digitális SZÉP kártya fejlesztését és az elfogadóhelyek számának bővítését is tovább folytatjuk” - mondta el Árva András, Az év legjobb digitális bankja díjat elnyert K&H lakossági marketing szakembere.

A K&H digitális SZÉP kártyát azok a kártyabirtokosok és egyben K&H bankszámlával rendelkező ügyfelek tudják használni, akiknek a telefonjuk NFC funkcióval és iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkezik, illetve Apple Watch okosórájuk van. A K&H teljes hálózata várhatóan 2024 közepére lesz alkalmas a digitális SZÉP kártya elfogadására, ezért addig is érdemes a vásárlás előtt megnézni az elfogadóhelyek listáját.

          

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu