hódít az e-sport láz
Párizs kapcsán ismét előtérbe került az e-sport olimpiai szintre emelése. Nem csoda, hiszen világszinten egyre nagyobb az ismertsége és népszerűsége, ami itthon is megfigyelhető. A K&H e-sport kutatása alapján ugyanis 5 év alatt megduplázódott azok száma, akik e-sportolónak vallják magukat, így a jövőben a sakk helyett az e-sport lehet a világ legnépszerűbb szellemi sportja.
A videójátékok iránti növekvő rajongásnak köszönhetően az e-sport is egyre nagyobb ismertségre tesz szert – ez derül ki a K&H idei e-sport felméréséből. 2019 óta 53 százalékról 72 százalékra nőtt azok aránya, akik találkoztak már a sportággal, illetve tudják, hogy az e-sport a videójátékok hivatásos, versenyszintjét jelenti. Emellett a megkérdezettek közel felének (41%) volt is már valamilyen kapcsolata az e-sporttal játékosként, nézőként vagy barátokon, családon keresztül. A sportág népszerűsége pedig a versenyzők számában is megmutatkozik: öt év alatt megduplázódott azok aránya, akik e-sportolónak mondják magukat. Míg 2019-ben a megkérdezettek csupán 1,2 százaléka vallotta magát profi videójátékosnak, addig ez az arány most már 2,5 százalék.
„Az e-sportolók számának évről évre tapasztalható növekedése egyértelműen igazolja, hogy az e-sport hatalmas potenciált rejt magában, egy dinamikusan fejlődő sportág. Ebben szerepet játszik az is, hogy már hazai szinten is egyre több játékban és verzióban megmutathatják tehetségüket, kitartásukat, a legjobb teljesítményért küzdeni akarásukat a fiatal tehetségek. A hazai profi, versenyzői szintet pedig tovább inspirálhatja az a bejelentés, hogy 2025-től már olimpiát is tartanak a sportágban. Úgy tűnik tehát, hogy a jövőben még inkább számolni kell az e-sporttal” – mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.
sakk helyett e-sport
A felmérés alapján is hatalmas potenciál van a sportágban: a válaszadók többsége, 74 százalék, egyetért abban, hogy az e-sportnak nagy jövője van, és 70 százalékuk szerint robbanásszerűen növekszik Magyarországon. A sportágat egyértelműen napjaink szellemi sportjának tekintik, a megkérdezettek több mint 65 százaléka látja így, tehát a sakk után az e-sport lehet a következő leginkább népszerű szellemi sport. Azonban az sem elhanyagolható, hogy a felmérés alapján a lakosság 53 százaléka szerint a fizikai erőnlét ugyanolyan fontos, mint a mentális felkészültség., és több mint 70 százalékuk véli úgy, hogy – akárcsak a hagyományos sportok esetében –, komoly munka és sok edzés szükséges ahhoz, hogy profi játékossá váljon valaki.
az e-sport segítheti a fiatalok sportolását
A hagyományos sportok és az online videójáték kapcsolata azonban nemcsak az e-sportolók számára lehet gyümölcsöző. A megkérdezettek közel fele (49%) szerint ugyanis a klasszikus sportok, mint például a foci online változata segítheti a fiatalokat abban, hogy a fizikai sportot is szívesebben űzzék, kipróbálják.
a K&H e-sport kutatásról
Az IPSOS által végzett online felmérés 2024. július 29. – augusztus 5. között zajlott, 1000 fő megkérdezésével, a városi, 20-65 éves lakosság körében.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu