Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?

A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek. A K&H gyógyvarázs összegyűjtötte, hogy a különböző életkorú gyerekek hogyan élik meg a kórházi tartózkodást, mi okozza számukra a fő problémákat.

A K&H gyógyvarázs program révén immár 10 éve vagyunk jelen a magyar gyermek-egészségügyben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kórházban töltött idő mind a gyermek, mind a szülő számára nehéz.  Nem árt azonban, ha a szülő tudja, és végiggondolja, hogy gyermeke mit él át, mik lehetnek a fő félelmei, és ennek tudatában próbál neki segíteni a nehézségek leküzdésében” – mondja Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Azt, hogy a gyermek hogyan éli meg a kórházi tartózkodást, természetesen több dolog is befolyásolja. Az első mindjárt az, hogy tervezett beavatkozásról van-e szó, vagy egy esetleges baleset miatt hirtelen kerül be a kórházba. A gyerek alaptermészete szintén egy fontos tényező; a könnyen alkalmazkodó gyerek számára egyszerűbb a kórházi lét és az azzal járó kellemetlenségek elviselése, míg a rutinjaihoz jobban ragaszkodó, akaratos gyereket jobban megviseli az új helyzet. Mindezek ellenére van néhány általános tényező, amelyekre a www.aboutkidshealth.ca szerint a különböző életkorokban érdemes figyelni.

1 éves kor alatt:

  • Az egészen picik számára a biztonság a legfőbb dolog. Ők még nem tudják, hol vannak, számukra a lényeg, hogy a biztonságot jelentő személyek – anya és apa – ott legyenek velük, kialakuljon a belsőséges, meghitt szülő-gyerek kapcsolat.

  • A kicsit nagyobbacskák számára gondot okozhat, hogy esetleg nem tudnak szabadon kúszni, mászni.

1 és 2 éves kor között:

  • A már mozgékony, saját korlátaikat épp felfedező gyermekek általában nehezen viselik a bezártságot, helyhez kötöttséget.

  • Nem értik, miért kell kórházban lenniük, általában zavarja őket a megszokott napi rutin hiánya.

  • A szülőktől való távollétet igen rosszul élik meg.

  • Az idegen helyzet és az idegen emberek jelenléte komoly félelmet okoz számukra.

2 és 6 éves kor között:

  • Az otthontól való távollét, a napi rutin hiánya komoly stressz forrás lehet számukra.

  • Testüket már ismerik, de ismereteik korlátozottak, ezért nem értik a helyzetet.

  • Félnek a fájdalomtól és a különböző vizsgálatoktól.

  • Legtöbbször azt hiszik, valami rosszat tettek, és büntetésből vannak kórházban.

6 és 12 éves kor között:

  • A gyerekeket zavarja az otthon, az iskola és a barátok hiánya.

  • Már értik, hogy miért vannak kórházban, de a helyzettel nem mindig tudnak megbékélni.

  • Félnek a vizsgálatoktól, a fájdalomtól

12 év felett:

  • Az otthon és a barátok hiánya zavarja őket leginkább.

  • Számukra az intim szférájuk nagyon fontos, így zavarja őket ennek hiánya.

  • Testükhöz való viszonyuk indiferens, nem szívesen beszélnek panaszaikról, fájdalmaikról sem.

  • Tisztában vannak betegségükkel és annak esetleges hosszú távú hatásaival, amely újabb súlyként nehezedhet rájuk.

Mit tehet a szülő?

A szülő – természetesen a gyerek életkorának megfelelően – tehet azért, hogy a fenti szorongások, frusztrációk szűnjenek.

  • Lehetőség szerint próbálja meg felkészíteni a gyereket a kórházi tartózkodásra.

  • Igyekezzen minél több időt tölteni a gyerekkel!

  • Ne felejtse el, hogy ő mutat példát. Természetes, hogy feszült és aggódik, de ne ragassza át aggodalmát gyermekére!

  • Beszélgessen minél többet a gyermekkel! Az őszinte válaszokkal csökkenthető a bizonytalanság és ezzel a gyermek félelme!

  • Vigye be a kicsi kedvenc tárgyait, játékait, mesekönyveit a kórházba, ezzel csökkenthető az otthon hiánya, kellemesebbé tehető a rideg kórházi környezet!

  • A kórházi lét monotonitásának ellensúlyozására próbáljon bevonni más családtagokat is a gyerek felügyeletébe. Időnként vigye el hozzá a legjobb barátait látogatóba.

  • Játékokkal, mesékkel, mondókákkal próbálja meg elterelni a gyerek figyelmét.

A K&H gyógyvarázs mesedoktorai mesemondással igyekeznek hozzájárulni a kórházban fekvő gyerekek lelki gyógyulásához. A mesedoktorok tolmácsolásában több mint 5000 mese hangzott el tavaly augusztus óta a kórházakban.

„A mesemondásért, a látogatásért mind a szülők, mind a gyerekek hálásak. Az előbbi örül, hogy néhány percre felállhat az ágy mellől, elmehet a büfébe, vagy egyszerűen csak magára maradhat gondolataival. Az utóbbi pedig élvezi a látogató jelenlétét, hagyja magát elvezetni a mesék világába, és jó esetben ő is megosztja a meseolvasóval saját kedvenc történeteit” – mondja Horváth Magyary Nóra. „Bízunk benne, hogy mesedoktoraink révén mi is hozzájárulhatunk a kórházban fekvő kis betegek félelmeinek csökkentéséhez, és ha csak néhány percre is, de mosolyt csalhatunk arcukra.”

K&H gyógyvarázs
A K&H Csoport, a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója 2013-ban 10. alkalommal hirdette meg K&H gyógyvarázs pályázatát, amelyen a nyertes gyermek-egészségügyi intézmények műszertámogatásban részesültek. A program ezen felül kiterjed a beteg gyermekek lelki egészségének javítására is, szórakoztató programelemekkel kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai egyaránt teljes életet élhessenek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretén belül 14 éven felüli önkéntesek látogatnak el a programban résztvevő intézményekbe, illetve küldhetnek mesevideót a beteg gyermekeknek. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programra bárki regisztrálhat a http://www.khgyogyvarazs.hu/ oldalon, ahol az önkéntes ki tudja választani a számára legmegfelelőbb helyszínt és időpontot, vagy fel tudja tölteni felvételét.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

Főbb adataink:

K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF

K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Pete Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390 /130