hogyan élték meg a fiatalok a járványt?
A fiatal korosztály életére a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatás nagy hatással volt, összesen 70 százalékuk került kapcsolatba a virtuális tanulással - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A felmérés szerint a 19-29 éves korosztály 51 százaléka kevesebbet találkozott a családtagjaival, vagy mozdult ki otthonról, mint korábban. A fiatalok 90 százaléka pedig banki ügyeiket is otthonról, digitálisan vagy online intézték.
A világon mindenkit érint a koronavírus-járvány, amely az élet számos területére hatással van és új megvilágításba helyezte a mindennapokat, köztük a mikrokörnyezetet is. Így a fiatalokra, azaz a 19-29 évesekre is markánsan hat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely azt vizsgálta, hogy az érintettek kapcsolattartási és tanulási szokásait miként befolyásolta a pandémia.
hogyan hat a családi kapcsolattartásra a járvány?
A teljes lakosságra is általánosan jellemző óvatosság és járványügyi előírások betartása mellett a 19-29 éves városi korosztály tagjai fokozottabban igénylik a találkozásokat a többi korosztályhoz képest.
A felmérés szerint az érintett fiatalok több mint 50 százaléka az idei első negyedévben és a múlt év utolsó három hónapjában is ritkábban találkozott a családtagokkal, míg 2020 harmadik negyedében ez csak a 35 százalékukra volt igaz. A K&H ifjúsági indexe szerint a nők 58 százalékára volt ez jellemző az idei első negyedévben, a férfiak körében azonban csak 43 százalékos volt az arányuk.
mennyire érintettek a fertőzésben?
Miközben a múlt év utolsó negyedévéhez képest a családtagokkal ritkábban találkozó fiatalok aránya stagnált, jelentősen nőtt a fertőzéssel kapcsolatba kerülők aránya. A fiatalok 43 százaléka mondta azt, hogy őt vagy valamelyik családtagját, ismerősét megfertőzte a vírus. Arányuk a múlt év harmadik negyedévében még 8 százalékos volt, a negyedikben pedig 27 százalékot tett ki, vagyis jelentős növekedés következett be. Tehát minden negyedik fiatal kapcsolatba került a járvánnyal, s köztük fokozottan a diákok, akik körében 64 százalékos volt ez az arány az idei első negyedévben.
digitális élet
A járvány miatt a 19-29 éves korcsoportban a diákoknak a 77 százaléka maradt távol az iskolától és tért át a digitális oktatásra. Ha nemcsak a tanulókat, hanem a teljes 19-29 éves korosztályt nézzük, akkor a korcsoportos bontásból az látszik, hogy a 19-25 évesek 41 százaléka volt érintett személyesen az online oktatásban, a 26-29 éveseknek pedig csak 11 százaléka, az alacsonyabb arány pedig azzal magyarázható, hogy utóbbiak körében sokan már elhagyták az iskolapadot, azaz dolgoznak. „A fiatalok 90 százaléka a pénzügyeket is bankfiók meglátogatása nélkül, digitálisan intézte. Természetesen ők eddig is nyitottak voltak arra, hogy a bankukhoz ilyen módon kapcsolódjanak, a járványhelyzet erre csak ráerősített.” - tette hozzá Németh Balázs a K&H innovációs vezetője.
A kutatás a K&H Táncsics Művészeti Alapítvány - a Nyitott Társadalomért megrendelésére készült.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu