idén új értelmet nyerhet a fekete arany

Miközben a részvénypiacok jócskán próbára teszik a befektetők idegeit, az olaj árfolyama külön utakon jár. Ennek oka, hogy a világgazdasági bővülés érett szakaszba lépett, ami fokozza a nyersanyagok – így az olaj – iránti keresletet is. Az emelkedő olajár hatására természetesen a kitermelés növekedésére is számítani lehet, a K&H befektetési szakemberei szerint azonban a jelenlegi környezetben aranyat érhet egy olajpiaci befektetés.

Március óta látványosan külön utakon jár az olaj árfolyama a részvénypiacokhoz képest, amire jó ideje nem volt példa. „Az olajpiaci árfolyam-emelkedés leginkább a keresleti oldaltól függ, hiszen a kitermelés jelentős részét az OPEC szinten tartja. Jelenleg a világgazdaság növekedése a nyersanyagpiacokat támogatja, így a fokozódó kereslet áremelő hatása érvényesül az olaj világpiaci árában. Ezt támasztja alá az is, hogy az új amerikai kitermelési csúcs ellenére a tengerentúli készletadatok közel 5 éves mélypontra zuhantak. A fogyasztás felfutását tehát nem tudja követni a kitermelés, ami egyértelműen felfelé hajtja az árakat” – tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

az S&P500 index és az olaj árfolyamának szétválása 2018

A gazdasági növekedés áremelő hatását fokozhatja, hogy több fronton is fokozódnak a geopolitika kockázatok. Egyfelől Donald Trump előhozakodott Irán újbóli szankcionálásának gondolatával, ami negatívan érinthetné az ország napi 3,8 millió hordós kitermelését. Másfelől az amerikai-szíriai-orosz háromszög egyre komolyabban fenyegetőzik rakétatámadásokkal. Oroszország Szíria pártját fogja, amire válaszul Donald Trump szankciókkal sújtott több nagy orosz vállalatot, ez pedig komoly hatással bírt az orosz tőzsdére és a rubel árfolyamára is. Szaúd-Arábia egyelőre csendben szemléli a fejleményeket, hiszen számára egy 80 dolláros olajár gyógyítaná a sebeket a költségvetésben tátongó lyukon. 

kockázatok és mellékhatások 

A mérleg serpenyőjének másik oldalán Donald Trump esetleges kereskedelmi háborúja áll, mivel a Kína és Amerika közötti csatározás komoly lyukat üthet a világgazdasági növekedés pajzsán. Ennek hatása már egyértelműen látszik a részvénypiaci árakon, miközben a jegybankok egyre inkább lekapcsolják a „likviditási lélegeztető gépet”. „Az olaj piacán látott folyamatok jelenleg a vételi oldalt – és ezzel az áremelkedést – támogatják, ugyanakkor az amerikai készletek esetleges emelkedése, vagy a geopolitikai kockázatok csökkenése újra 60 dollár irányába fordíthatná vissza az árfolyamot. Egy ilyen forgatókönyv bekövetkezése miatt a befektetők egyelőre nem rohamozták meg a nyersanyagpiacot, de idén új értelmet nyerhet a fekete arany elnevezés, és a jelenlegi környezetben aranyat érhet egy olajpiaci befektetés” – hangsúlyozta ki a befektetési szakember.

Mikor érdemes elmozdulni az olajipari befektetések irányába: 

  • Ha Önnek van részvénypiaci érdekeltsége, és legalább 3-5 éves időtávú befektetésben gondolkodik.
  • Ha megtakarításait diverzifikálni szeretné.

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu