így költözhetnek be az állatok az iskolák udvarára és a Te kertedbe is
Hamarosan madarakat, sünöket, pillangókat figyelhetnek meg a gyermekek saját iskolájuk, óvodájuk udvarán abban a 30 intézményben, ahol idén tavasszal K&H állatbarát ligetek létesülnek. Változatos növényekkel és egy kis odafigyeléssel azonban mindenki tehet azért, hogy olyan biodiverz kertet teremtsen, ahova az állatok is szívesen beköltöznek. A K&H-val együttműködő 10 millió Fa Alapítvány konkrét javaslatokat is ad egy ökobarát környezet létrehozására.
A tavasz beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban, keressük a természet közelségét, élvezzük a harsány zöld színeket és a madárcsicsergést. Mindehhez nem is kell egy erdőbe menni, hiszen ezt magunk is megteremthetjük a kertünkben, a telkünkön vagy akár a tömbházunk előtti szabad területen is, és változatos növényzettel odacsalogathatjuk a madarakat, sünöket, pillangókat, beporzókat.
„A magyar óvodák, iskolák udvarán kevés a biológiailag aktív zöld terület, pedig lenne rá igény – ez derült ki a 2022-es felmérésünkből, amikor többszáz oktatási intézményt kérdeztünk meg az igényeikről” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „Idén ezért tovább folytatjuk az iskolazöldítést, sőt, ezúttal a biodiverzitást kiemelten szem előtt tartva az állatokat is bevonzzuk a gyerekek környezetébe. 30 iskola és óvoda udvarán telepítünk K&H állatbarát ligeteket a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve.”
A K&H állatbarát ligetek célja, hogy a gyerekek testközelből megismerhessék az emberek, növények és állatok együttélésének jelentőségét, hiszen ez a harmonikus kapcsolat jelenti az alapját egy élhető bolygónak. Az iskolák, óvodák udvarán intézményenként 100 négyzetméternyi zöld park jön létre, ahova az állatok is szívesen beköltöznek majd a kihelyezett búvóhelyeknek, etetőknek, itatóknak köszönhetően. Emellett pedig egy edukációs játék révén a diákok és óvodások még jobban megismerkedhetnek a biodiverzitás fontosságával.
otthon is valósítsunk meg állatbarát kertet!
Saját kertünkben, telkünkön is érdemes odafigyelnünk arra, hogy változatos növényeket telepítsünk, hiszen így nemcsak a növények lesznek erősebbek, ellenállóbbak a kórokozókkal és környezeti hatásokkal szemben, de a különböző állatokfajok számára is vonzó élőhelyet teremthetünk. A 10 millió Fa szakértői bemutatják, mire figyeljünk.
- ültessünk különböző méretű és korú fákat, bokrokat és évelőket, amelyek más-más magasságban és módon adnak árnyékot, talajtakarást egymásnak, illetve búvó- és fészkelőhelyet a különböző méretű állatoknak.
- válasszunk olyan fákat és bokrokat, amelyek év során minél hosszabban elnyúlóan virágoznak és teremnek és amelyeknek a termései, magjai minél több állat számára nyújtanak táplálékot.
- a beporzók, rovarok számára hagyjunk néhány négyzetméternyi vadvirágos részt, és ültessünk virágzó fákat és bokrokat.
- a pillangók különösen kedvelik az élénk színű, erős illatú virágokat. Legjobb, ha ezeket csoportosan ültetjük.
- különböző méretű és formájú – pl. ernyős, fészkes, fürtös – virágzattal rendelkező növényeket válasszunk, így az eltérő méretű és szájszervvel rendelkező rovarok mind-mind megtalálhatják a számukra megfelelőt.
- ha sünöket szeretnénk bevonzani, alakítsunk ki olyan védett, eldugott, gallyakkal fedett helyet, ahol háboríthatatlanul pihenhetnek, és akár kicsinyeiket is világra hozhatják tavasz végétől nyár végéig. Erre kiválóan alkalmasak azok az ághalmok, amik az őszi vagy tavaszi metszés és lombhullás után maradtak.
- a madarak számára tavasszal az itatók kihelyezése a legfontosabb. Ha egyszer elkezdjük őket itatni, ne hagyjuk abba ősz végéig a friss víz kihelyezését naponta, hiszen a tollasok keresni fogják a már megszokott helyüket. Télen az etetőkre is ugyanez vonatkozik, rendszeresen gondoskodnunk kell a magokról márciusig.
- a madárodúkat rejtett, fákkal körbevett részre tegyük, és ősz végén takarítsuk ki őket.
„Ha ezeket a szabályokat betartjuk, egy igazi állatbarát ligetet hozunk létre mi magunk is, ahol növény, állat és ember is jól érzi magát” – mondta el Bozzay Balázs, a 10 millió Fa Alapítvány szakértője. „A létrehozott élőhelyfoltunk minél változatosabb faj- és fajtaösszetételű, minél összetettebb szintezettségű, annál többféle gomba, növény és állat találja meg benne a táplálkozó, búvó vagy éppen a szaporodó helyét. Emellett a sokféleség miatt ellenállóbb is lesz az állatbarát ligetünk a fertőzésekkel, károsítókkal, de a környezeti károkkal szemben is, továbbá hosszabban és biztosabban fogja gazdagítani a környezetünket.”
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu