így maradhat sokáig egészséges az iskolás gyerek

Hamarosan kezdődik az iskola, a szülők pedig varázsszer után kutatva bújják az internetet és kérdezik gyermekeik háziorvosát, mivel erősíthetnék a kicsik immunrendszerét annak érdekében, hogy szemük fénye minél tovább egészséges maradjon a suliba visszatérve. Dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos, a K&H jövő gyógyítói díj tavalyi közönségdíjasa szerint nincs csodabogyó, szervezetünk védekezési képességét azonban több dologgal is segíthetjük.

Néhány hét múlva újra iskolapadba ülnek a gyerekek, a szülők pedig jellemzően már augusztusban megkezdik a vitaminok és különböző immunerősítők adagolását, hogy felkészítsék csemetéik szervezetét a közösségi fertőzések kivédésére. Sokan egy bogyótól, lekvártól várják a megoldást, pedig a betegségek megelőzése több dologtól is függ – ebbe avat most be a tavalyi K&H jövő gyógyítója közönségdíjasa, Dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos.

„Fontos megértenünk, hogy nem egyetlen csodaszeren vagy dolgon múlik az, hogy gyermekünk szervezete mennyire ellenálló” – mondja a doktornő. „Függ a megfelelő táplálkozástól, a vitaminok, nyomelemek mennyiségétől, de emellett az alvás, a mozgás, a friss levegőn tartózkodás és a kicsik pszichés állapota is sokat nyom a latban. Érdemes tehát a vitaminokon kívül ezekre is odafigyelni – és nem csak most, hanem az egész tanév alatt. Amit pedig nem tudunk befolyásolni, az a gyermek genetikája, illetve hogy bizonyos védekező mechanizmusok csak úgy tudnak kialakulni, ha egy betegség kapcsán szervezetük megtanulja, miképp védheti ki legközelebb a támadást” – fejti ki Dr. Bence Zsófia, akit tavaly kedvenc fiatal házi gyermekorvosának választott a nagyközönség a K&H jövő gyógyítói díj közönségszavazásán.

fizikai és lelki feltöltődés a nyár utolsó heteiben

  • Természetesen vitaminforrásokkal tuningoljuk a szervezetet! Nyár végén rengeteg gyümölcs, zöldség érik, amelyek tartalmaznak elegendő vitamint, nyomelemet, étrendkiegészítők helyett inkább így próbáljuk feltölteni a szervezet raktárait. Ha vicces arcot rajzolunk az egészséges ételekből, gyermekünk is szívesebben fogyasztja majd.
  • Töltsünk sok időt a friss levegőn sportolással! Reggel és késő délután már nincs hőség, így közös biciklizéssel, játszóterezéssel, sétálással a mozgást is kipipálhatjuk, és a közös élmény nemcsak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, pszichésen is töltődik ilyenkor a gyermek és a felnőtt is. Ezt a jó szokást tartsuk meg akkor is, ha hűvösebbre fordul az idő, megfelelően felöltöztetve csemeténket.
  • A megfelelő alvás nagyon kihat a gyerek fizikai és agyi teljesítőképességére, a minimum 8 óra nyugodt pihenés jelentőségét ezért ne becsüljük le. A nyári időszakban is figyeljünk oda, hogy ha a késői fekvés miatt nincs meg a kellő alvásidő, inkább pihenjen a gyerek napközben is, augusztus utolsó heteiben pedig fektessük és keltsük őket egyre korábban, hogy ne érje őket sokként a szeptemberi korai kelés. Egy nyugtató rituálé a besötétített szobában este és egy finom reggeli csemeténk kedvenc italával sokat segíthet ebben az átállásban. Az esti kütyüzést próbáljuk minimálisra csökkenteni, mivel ez késlelteti az elalvást és az alvás minőségét is rontja.
  • A pszichés felkészülés legalább olyan fontos, mint a fenti módokon testük tuningolása. Ne stresszeljünk rá se mi, se a gyerek az iskolakezdésre! Elevenítsük fel a pozitív emlékeket, találkozzunk a rég nem látott kis pajtásokkal, vásároljuk meg együtt az új tanszereket, hogy számára kedves mintájú füzeteket vehessen elő évközben. Szorongásra hajlamos gyermekkel próbáljuk meg már most átbeszélni a benne felmerülő aggodalmakat, szorongásokat, feloldva a feszültséget. Gyakorolhatjuk még az iskolai éles helyzetek előtt a stresszoldási technikákat – légzés, nyugtató dal megtalálása, amelyet majd dúdolhat magában, vagy akár egy varázskavics festése, amit elővehet, ha kellemetlenül érzi magát.

+1: Ellenőrizzük, hogy beadattuk-e az emlékeztető oltásokat, hiszen ezeket még a közösségbe kerülés előtt ajánlott megkapni. Ha csecsemő van a családban, olyan oltásokat is érdemes beadatni a nagyobb gyereknek, ami számukra még nem volt kötelező, például a bárányhimlő elleni. Az utóbbi időben már járványszerűen terjedő szamárköhögés ellen pedig felnőtt családtagjaink is fontos, hogy kérjék az emlékeztető vakcinát, nehogy megfertőzzék a még védtelen babákat.

Dr. Bence Zsófia tavaly nyerte el a K&H jövő gyógyítói program közönségdíját házi gyermekorvos kategóriában. A díjat azért alapította 2023-ban a pénzintézet, hogy elismerje és bemutassa a fiatal, 40 év alatti, szívvel-lélekkel és innovatív technológiákkal gyógyító gyermekorvosokat. A díjazottak 1,3 millió forintot kaptak, amiből 300 000 forintot szakmai továbbképzésükre fordíthatnak.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu