így maradhat vidám az egész család
a K&H gyógyvarázs mesedoktor programja mesékkel garantálja a szórakoztató pillanatokat
A családoknak most mindennél nehezebb dolguk van, hiszen kisgyermekeik akár heteken keresztül, folyamatosan otthon tartózkodnak. „A szülőknek össze kell egyeztetniük a munkát gyermekeik tanításával és szórakoztatásával, ami ebben a bizonytalan helyzetben felerősítheti a feszültséget a családtagok között. A következő hetekben ezért a meseolvasás kulcsfontosságú lehet a család nyugodt élete érdekében, ugyanis könnyedén a napi rutin részévé tehető, miközben kikapcsolódást és boldog pillanatokat nyújt nemcsak a gyermekek, hanem a szülők számára is. A meseolvasás tökéletes ötvözete a közös élményteremtésnek és a gyermeki gondolatok, érzések, félelmek és vágyak megismerésének, amikre most hatványozottan szükség van. Egy kedves történettel tehát az otthoni bezártsággal járó feszültséget a közös együttlét örömeire cserélhetjük” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
nyugalom az egész családna
A legtöbb gyermek a mindennapi élményeit, így akár a mostani körülményeket is a mesék által tudja feldolgozni. Használjuk ezt tudatosan! Egy jól kiválasztott könyv segíthet megérteni a kicsiknek, mi is történik körülöttük, ráadásul a vidám történetek a szülőket is kiszakítják a megszokott napi rutinból, így mindenki nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lehet. Érdemes olyan meséket választani, amelyek a szeretetről, az összetartozásról és egymás támogatásáról szólnak. Legyen szó akár tanulságok gyűjteményéről, mint Andersen legszebb meséi, amikben a bátrak és a kitartók győzelméről olvashatunk, vagy amikben a főszereplők összefognak, hogy együtt küzdjék le az akadályokat, mint a Micimackó, A kis herceg, A gomba alatt, vagy A három pillangó, a meseolvasás minden esetben maradandó élmény lesz az egész család számára.
a közös élmény segítség is
Ahogyan a családoknak a pozitív légkör megteremtésében, úgy a mesék világa a kórházakban fekvő beteg gyermekek gyógyulásában is segítséget jelent – amire a több hete tartó látogatási tilalom mellett nagy szükség is van. „A K&H gyógyvarázs mesedoktorok webes meseolvasása lehetővé teszi, hogy a kis betegek akár a mostani rendkívüli körülmények között is élvezhessék a vidám történetek gyógyító erejét. Arra biztatunk tehát mindenkit, hogy amikor felelősen otthon marad, gondoljon azokra a gyermekekre is, akik most épp a kórház falai között tartózkodnak – akár egy közös családi meseolvasás megosztásával” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató. A programban való részvétel egyszerű, hiszen elég kiválasztani a család legkedvesebb történetét és beindítani a felvételt a telefonon vagy webkamerán és máris kezdetét veszi a segítségnyújtás.
További információ a webes meseolvasásról: https://www.khgyogyvarazs.hu/webes-meseolvasas
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 685 millió forint értékben, összesen 476 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják az önkéntes meseolvasókat a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón.
Kapcsolattartó
K&H - Kommunikációs igazgatóság
- sajto@kh.hu
- +36 1 328 9133
- +36 30 832 8413