K&H: így néz ki a fiatalok toplistája
az utazás és a lakásvásárlás van a fókuszban
A megtakarítással rendelkező fiatalok leginkább utazni szeretnének a spórolt pénzükből, de előkelő helyen áll a prioritások között a lakásvásárlás is. A nők 50 százaléka, a férfiaknak csak 32 százaléka tesz félre lakásra a friss K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok harmada autóra gyűjt, a nyugdíjas évek viszont egyelőre nincsenek a “képben”.
Továbbra is főként utazásra szánják a spórolt pénzüket a megtakarítással rendelkező magyar fiatalok – derült ki a K&H legfrissebb, a 19-29 évesek körében készített felméréséből. Az idei második negyedévben a megkérdezettek majdnem 43 százaléka mondta azt, hogy főként erre spórol. A lakásvásárlásra takarékoskodók aránya, amit a válaszadók átlagosan picit több mint 39 százaléka említett, továbbra is a második helyre szorult a célok sorrendjében. „A nők esetében 50, a férfiaknál 32 százalék a lakáscélt fontosabbnak tekintők aránya” – emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H lakossági ügyfél szegmens marketingvezetője. Hozzátette: „Akinek lehetősége van, annak érdemesebb mielőbb megkezdeni a takarékoskodást. Lakásvásárlás esetén a megspórolt pénz, az esetleges szülői támogatás fedezheti egy lakáshitelhez szükséges önrészt. A mostani környezetben a tavalyihoz képest alacsonyabb lakáshitel kamatoknak, illetve a reálbérek emelkedésének köszönhetően a lakáshitel felvételt tervezők kedvezőbb helyzetben vannak.”
A bank felmérései 2012-ig nyúlnak vissza. Az adatsorból az látszik, hogy a lakáscélú megtakarítások 2022-ig megelőzték az utazási célúakat. Sokáig az általános takarékoskodás tartott lépést a lakásvásárlással, majd 2017 és 2022 között egyértelműen az otthonteremtés került az első helyre. Végül 2022-től kezdve több olyan negyedév volt, amikor az utazási célú megtakarítás megelőzte a lakáscélút.
mi mást?
Az autóvásárlást a felmérés résztvevőinek 35 százaléka jelölte meg megtakarításának indokaként. A kisvárosokban az átlagnál jóval nagyobb, 48 százalék ez az arány. Konkrét cél nélkül a megkérdezettek valamivel több mint 27 százaléka takarékoskodik. Ugyanez az aránya azoknak, akik valamilyen drágább használati eszköz vásárlására tesznek félre pénzt, de még nem döntötték el, hogy mire. Az utóbbi főleg a 19–25 évesekre jellemző, náluk 33 százalék ez az arány.
A nagyobb értékű tárgyakkal kapcsolatban többet is választhattak a megkérdezettek. Az összes megkérdezettre vetítve a fiatalok 14 százaléka szeretne asztali számítógépet vásárolni a megtakarított pénzéből, utána következnek a sorban 12 százalékkal a mobiltelefonok, majd a háztartási gépek közel 11 százalékkal. A számítógép-alkatrészek, a tv-k, táblagépek játékkonzolok, kerékpárok pedig 2-6 százalékos aránnyal zárták a felmérést.
Az ilyen tárgyakra spórolók körében első helyre 50 százalékos említéssel a laptopok, asztali számítógépek kerültek (ez a teljes mintán 14 százalékot jelent). A másodikra 46 százalékkal a mobiltelefonok, a harmadikra 39 százalékkal a háztartási gépek, a negyedikre a számítógép-alkatrészek 24 százalékkal. A tévék, a tabletek, a játékkonzolok és az elektromos kerékpárok szerepelnek még a listán.
Családi eseménnyel járó költségekre a K&H felmérésében megszólalók 17 százaléka takarékoskodik. Tanulmányok finanszírozására 18 százalékuk spórol. Továbbra is kirívóan alacsony, 12 százalék azok aránya, akik nyugdíjukra gondolva tesznek félre pénzt.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2024. április 25. – május 8. között történt.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu