India az új Kína?

„Akinek az elmúlt hónapokban a kínai lassulás elvette a kedvét a feltörekvő piacoktól, annak érdemes újra figyelni. Rohamosan fejlődésének köszönhetően India gazdasági növekedése rövid és hosszú távon egyaránt ígéretes, és hamarosan a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat, így az ázsiai régió továbbra is ígéretes befektetési szempontból” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak felerősödése nagy törést okozott augusztusban a részvénypiacokon. Október végére sikerült ugyan visszakapaszkodni az árfolyamoknak, a befektetők azonban továbbra is óvatosak a kínai növekedést, ezzel együtt pedig az ázsiai régiót illetően. „A Kínával kapcsolatos befektetői ellenérzéseket tovább fűtik a legfrissebb export-import adatok, és egyúttal megerősítik, hogy a belső fogyasztásra épülő gazdasági modell megvalósítása nem zajlik zökkenőmentesen. A régió azonban pozitív meglepetéseket is tartogat a befektetők számára. Indiában, a Föld második legnépesebb országában jelenleg nagyon intenzív reformfolyamatok zajlanak, amelyek hatásai rövid és hosszú távon egyaránt ígéretesek” - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A 2013-ban kinevezett új jegybankelnök és a tavalyi választások eredményeként hatalomra kerülő piacbarát kormány együttesen olyan fiskális és monetáris reformokat hajt végre, amelyek már most érezhető pozitív hatással vannak a gazdaságra. A korábban súlyos kettős deficittel küzdő országban a költségvetési hiányt sikerült 10%-ról 4%-ra, míg a folyó fizetési mérleget 4-5%-ról 1-2%-ra visszatornázni. Emellett az inflációs folyamatos is ígéretesek, hiszen a fogyasztói árak emelkedése a korábbi 10-12%-ról 7-8%-ra mérséklődött, a GDP növekedés pedig a korábbi 5% és az idei 7,5% körüli értékről jövőre még tovább gyorsulhat. Az ország gazdasága tehát gyakorlatilag azzal a sebességgel gyorsul, ahogy a kínai növekedés visszaesik. 

India a 21. század gazdasága

Az ország gazdasági kilátásai hosszú távon is igen kedvezőek, amelynek egyrészt a hatalmas népesség az alapja, hiszen a több mint 1,2 milliárdnyi ember - az USA lakosságának csaknem négyszerese - óriási vásárlóerőt jelent. Emellett a korábbi szigorú szabályozások lazításával a külföldi tőke beáramlását is támogatják, amely egyúttal magával vonzza a betelepülő vállalatok technológiai újításait. Jól mutatja ezt, hogy az ország már most a világ negyedik legnagyobb IT start-up központja. 

„Az ország gazdasági ambícióit hűen mutatja a miniszterelnök nemrég tett nyilatkozata, miszerint a 21. század India évszázada lesz. Ezt a Világbank előrejelzései is alátámasztják, hiszen az elemzések alapján már a következő tíz évben a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat. A modernizálódó ország rohamos fejlődése ezért befektetési szempontból is ígéretes, van tehát potenciál az ázsiai régióban” - hangsúlyozta ki Horváth István.

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 28,7 milliárd forint

K&H Biztosító 
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu