ingadozik a kkv-k beruházási kedve
A harmadik negyedévben elért mélypontot követően megugrott a vállalkozások beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A célokat tekintve újra az informatikai beruházások vannak az élen. Leginkább az ipari, építőipari szektorban, valamint a kis- és középvállalkozásoknál számíthatunk fejlesztésekre idén.
Az eredmények azt mutatják, hogy az előző negyedévi mélypontot követően visszakorrigált a kkv-k beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele (48%) készül valamilyen fejlesztésre. „A javulás mindenképpen örvendetes, azonban azt is látni kell, hogy a beruházási hajlandóság három éve elindult lassú, de biztos növekedése 2014. év elején megállt, és azóta gyakorlatilag egy csökkenő trend figyelhető meg. Ez feltehetően összefüggésben van azzal, hogy az NHP első szakaszában az új hiteleken belül az új beruházási hitelek voltak túlsúlyban, a második szakaszában pedig már 61% volt az ilyen célú hitelek aránya, így amelyik cég akart, már belevágott a fejlesztésbe. Emellett pedig a kkv-knak szóló uniós pályázatok tömeges megjelenése egyelőre még várat magára” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. „A vállalkozások legnagyobb arányban informatikai fejlesztésekre készülnek (22%). Ezt követi a gépek, berendezések, valamint a gépjárműpark frissítése, bővítése szinte azonos arányban (16% és 15%)” – részletezte az eredményeket a szakértő.
A beruházási szándékot nagymértékben befolyásolja a vállalkozás fő tevékenysége. Leginkább az ipari, építőipari szektorban számíthatunk idén fejlesztésekre (59%). Közel azonos arányban készülnek bővíteni a mezőgazdasági és a kereskedelmi cégek (53% és 47%), míg a szolgáltató szektorban ez az arány már csak 43%. Az agráriumban kiemelkedő a gépek, berendezések beszerzésére fókuszáló vállalkozások aránya (42%), míg az informatikai eszközök korszerűsítésére alig készülnek a többi ágazathoz képest (8%).
nagyobb cég, több beruházás
A tevékenységi kör mellett a cég mérete is meghatározó, ugyanis minél nagyobb a vállalkozás, annál nagyobb arányban tervez valamilyen fejlesztést. Míg a mikrovállalkozások kevesebb, mint fele (42%) készül beruházni, addig a kis- és középvállalkozásoknál ez az arány már 55% és 56%. Az azonban mérettől függetlenül egységesen jellemző, hogy leginkább informatikai fejlesztéseket terveznek a cégek.
a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.
A legutóbbi felmérés 2015. november 20 – december 3. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 28,7 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9950
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu