innovatív eszközökkel segíti a K&H a gyermekek kíméletes gyógyítását

9 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye összesen 20 millió forint értékű eszköztámogatásban részesült a K&H gyógyvarázs programnak köszönhetően. A műszerek között olyan innovatív, korszerű eszköz is található, amellyel a legkisebb betegek vizsgálata és gyógyítása hatékonyabban és kíméletesebben elvégezhető.

9 megye 14 gyermekegészségügyi intézménye részesült a K&H gyógyvarázs összesen 20, intézményenként maximum 4 millió forint értékű eszköztámogatásában. A pályázatra idén 93 kórház és mentőállomás nyújtotta be jelentkezését, 54 településről. 

„A K&H ügyfeleinek okos döntéseinek elősegítésén túl aktív társadalmi szerepet is vállal. Ennek egyik kiemelt területe az egészség, ezen belül a gyermekegészségügy támogatása.  Ahogy a K&H-nál igyekszünk minél innovatívabb megoldásokkal kiszolgálni ügyfeleinket, úgy a gyermekegészségügyet is minél modernebb eszközökkel szeretnénk támogatni. A szakmai zsűrivel egyetértésben ezért úgy döntöttünk, hogy a korszerű eszközökre beadott pályázatokat idén kiemelt figyelemben részesítjük” – mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója. „2004 óta 322 kórházi gyermekosztályt és mentőállomást segítettünk 557 millió forint értékű műszerrel, annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Ez a szám ma újabb 14 intézménnyel bővült, így már alig van olyan kórház vagy mentőállomás Magyarországon, amely nem kapott még a program keretében eszközöket.”

A K&H gyógyvarázs idei nyertesei közül 2 budapesti, 12 vidéki intézmény, és ez utóbbiak közül 9 hátrányos helyzetű térségben működik. Az intézmények összesen 50 000 beteg gyermeket kezelnek évente. A vidéki nyertesek az össztámogatás 75%-át kapják, ezen belül a hátrányos helyzetű régiókban működő kórházak, mentőállomások összesen 14,2 millió forintért kapnak új műszereket.  A korszerű gépekkel évente mintegy 35 000 nehéz sorsú gyermeket tudnak a szakemberek még eredményesebben gyógyítani. Több nyertes kisebb értékű, de annál fontosabb eszköznek örülhetett, így például az egészségügyben nagyon korszerűnek számító vénakereső készülékeknek, amelyek 34 000 kis beteg korszerű gyógyítását és mentését fogják lehetővé tenni.

„Bár sokszor úgy érezzük, hogy az innováció szó a 21. század elején esetenként nehezen értelmezhető szó, a gyermekegészségügyben teljesen konkrét előnyöket, nyereségeket lehet megfogalmazni. Lehet, hogy egy új, jó teljesítményű ultrahang készülékkel az elváltozások pontosabban láthatók. Más eszközöknél időt lehet spórolni, ami nem csak a várakozási időt jelentheti, hanem pl. a diagnózis felállításának idejét, ami pedig a beteg gyerekek biztonságát szolgálja. Lehet, hogy egy innovatív eljárással, eszközzel műtét spórolható meg vagy csökkenthető a gyógyszerek mellékhatása. Az egyik, idén gyakran pályázott eszköz használatával pedig csökkenthető a vénaszúrások száma, így az okozott fájdalom pl. laborvizsgálat vagy infúzió bekötése esetén. Az innováció tehát a beteg gyerekek jobb, hatékonyabb, gyorsabb és kisebb megterheléssel járó gyógyítását jelenti” - hangsúlyozta ki dr. Krivácsy Péter, a SOTE I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegambulanciájának főorvosa, a K&H gyógyvarázs zsűritagja.

„Az Uzsoki utcai Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztálya számára kiemelt jelentőségű az újszülöttek és édesanyjuk folyamatos együttléte magas szintű és korszerű ellátás mellett. Az újszülött korban gyakori sárgaság kezelésére kékfényterápiát alkalmazunk, melyet eddig csak hagyományos módon, inkubátorba épített fototerápiás eszközzel, a babát az édesanyjától elszakítva tudtunk végezni. Jóval korszerűbb a kezelésnek az a módja, ha az újszülött úgy részesülhet fototerápiában, hogy közben az édesanyja mellett maradhat, és megfelelő mennyiségű anyatejhez juthat, ami segíti a bilirubin kiürülését. Erre alkalmas a K&H Gyógyvarázs pályázatán elnyert új, ágy mellett használható kékfényterápiás eszköz, az úgynevezett bilibed (kékfényágy)” - mondta el dr. Geréby Krisztina, az Uzsoki utcai Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Újszülött Részlegének vezető főorvosa

további támogatások
Aki most nem kapott támogatást, annak sem kell búslakodnia, mivel a K&H gyógyvarázs program országos pályázati nyertesein túl az év során még több alkalommal kaphatnak a pályázók műszertámogatást a programhoz csatlakozó ügyfelek, partnerek és K&H dolgozók jóvoltából. A plusz felajánlások évente körülbelül 5-10 millió forintot tesznek ki.


a K&H gyógyvarázs országos pályázatának 2016-os nyertesei

város

intézmény

elnyert műszer(ek) ára (bruttó)

Bábolna

Bábolna Mentőállomás

268 783 Ft

Bácsalmás

Bácsalmás  Mentőállomás

300 990 Ft

Bicske

Bicske  Mentőállomás

268 859 Ft

Budapest

Kispesti Egészségügyi Intézet Gyermek Kardiológiai osztály

2 763 520 Ft

Budapest

Uzsoki Utcai Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztály

2 230 184 Ft

Dombóvár

Dombóvári Szent Lukács Kórház

187 200 Ft

Fehérgyarmat

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő

1 411 478 Ft

Jánoshalma

Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ

3 880 485 Ft

Komló

Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ

3 940 175 Ft

Ózd

Almási Balogh Pál Kórház

3 576 052 Ft

Pécs

Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika

393 675 Ft

Salgótarján

Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet Nógrád megyei Kirendeltsége

300 000 Ft

Sárospatak

Sárospatak Mentőállomás

180 340 Ft

Vál

Védőnői Szolgálat

283 590 Ft

a K&H gyógyvarázs pályázatról 

A program országos pályázatának hatálya kiterjed a társadalombiztosítási támogatással rendelkező, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. március 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 880 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink: 

K&H Bank
2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 234 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 568 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 

K&H Biztosító
2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  11,56 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 149,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,16 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,84 milliárd forint

Kapcsolattartó

Bodnár-Illés Zsófia

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390 /210
  • zs.illes@well.hu