K&H kettős kosár 2 tőkevédett származtatott alap
A kedvező globális növekedési kilátások miatt rég nem látott népszerűségnek örvend a részvénypiac, az emelkedő profitvárakozások és erősödő árfolyamok pedig újabb lendületet adhatnak idén a tőzsdéknek. Érdemes ezért a kedvező pénzügyi mutatókkal és stabil profitvárakozással bíró cégek papírjaiba fektetni”- nyilatkozta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
A világgazdaság erősödése és ezzel együtt a Fed négyéves likviditásbővítő programjának kivezetése jelentős fordulatot hozott a tőkepiacokon. „Míg a válság után a befektetők elsősorban kötvényekben helyezték el megtakarításaikat, most egyre inkább a tőkekivonás jellemzi a kötvénypiacot. Ezzel szemben a részvénypiac rég nem látott népszerűségnek örvend, hiszen már 2013-ban láthattuk, hogy a részvényalapokba mintegy 500 milliárd dollár érkezett. A javuló növekedési kilátások miatt emelkedő profitkilátások és az erősödő árfolyamok újabb lendületet adhatnak a tőzsdéknek, így a befektetőknek idén érdemes a részvények felé venni az irányt” – magyarázta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Nem mindegy azonban, hogy milyen piacok felé mozdulunk. Bár a feltörekvő piacok is magukra találtak az elmúlt hetekben, a külső és belső egyensúlytalansági problémák és a belpolitikai felfordulások miatt a kockázatok továbbra is jelen vannak. A befektetők ezért egyre inkább elkerülik ezeket az országokat, régiókat. A fejlett piaci részvényekkel kapcsolatban azonban továbbra is optimisták vagyunk. Különösen azoknak a cégeknek a részvényeivel szemben, amelyek kedvező pénzügyi mutatókkal, alacsony eladósodottsági szinttel, jó likviditási jelzőszámokkal, stabil árbevétellel, kedvező profitabilitási trenddel és jövőképpel rendelkeznek. A három és féléves futamidejű K&H kettős kosár 2 tőkevédett származtatott alap ezeknek a „világválogatott” cégeknek (pl. AT&T, Unilever, GlaxoSmithKline, Eni) az árfolyam-emelkedéséből kínál részesedést, 100%-os tőkevédelem mellett.
„Az alap szerkezetének különlegessége, hogy miközben magas részesedést kínál a „világválogatott” részvénykosár teljesítményéből, bónusz hozamot is nyújt, ha a világ két legnagyobb technológiai cégének, két legértékesebb márkanevének és egyben tőzsdei cégének, az Apple és a Google részvényeinek bármelyike az alap futamidejének első évében árfolyam-emelkedést ér el” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna. Az Apple a legutóbbi negyedévben 51 millió darab okostelefont és 26 millió darab táblagépet értékesített, miközben a Google-t és a Coca-Cola-t is megelőzve a legértékesebb márkanévvel rendelkezik a világon. A Google pedig a globális hirdetési piac legnagyobb szereplője, az Egyesült Államokban 40%-os piaci részesedéssel bír, és a tavalyi évben több mint 1 milliárd darab okostelefont adtak el világszerte, amelyeknek 79%-án a Google Android operációs rendszere futott. „Mivel pedig az Amerikai Egyesült Államok gazdasági növekedése a technológiai szektort is magával húzza, ezért az ágazat vállalatai idén is dinamikus bővülésnek néznek elébe. Az Apple és a Google tehát kedvező, stabil árbevételi és profitnövekedési kilátásokkal rendelkezik” – hangsúlyozta ki a szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF
K&H Alapkezelő
2013. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 867,1 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 120,2 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 746,9 milliárd forint
K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu