irány a tőzsde?

„Az amerikai fogyasztói bizalmi index ötéves csúcspontja részben annak köszönhető, hogy a lakosság 2007 óta nem volt annyira optimista a részvénypiaccal szemben, mint jelenleg. Ez előre láthatóan a részvény típusú befektetések iráni érdeklődés fokozódását fogja eredményezni, ami várhatóan hozzánk is hamarosan begyűrűzik” - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A legutóbb közzétett amerikai fogyasztói bizalmi index az elmúlt öt év legjobb eredményét érte el. Befektetési szempontból ez azért különösen lényeges, mert az indexen belül azt is vizsgálják, mit várnak az amerikai háztartások a részvénypiacok alakulástól a következő 12 hónapban. Márpedig ez a várakozás jelenleg olyan optimista, mint utoljára 2007-ben. Így a következő hónapokban fokozott érdeklődésre lehet számítani a részvények iránt. Ehhez nagyban hozzájárulhat az a tény is, hogy a vezető tőzsdeindexek 5-10 éves rekordszinteken tartózkodnak, és az árfolyamingadozás alakulását előrejelző VIX mutató is az átlagosnál nyugodtabb kereskedést prognosztizál. „Ahogy néhány éve a pénzügyi válság kialakulása, majd az azt követő válságkezelési stratégiák, úgy nagy valószínűséggel a jelenlegi tendencia sem fog megállni a két óceán partján, hanem globálisan továbbgyűrűzik. A második félévben ezért a részvények, részvényalapok iránti fokozott keresletre lehet számítani” – mondta el Horváth István.

hazai részvénypiac
„A magyar befektetők hagyományosan konzervatívnak mondhatók, nehezebben hajlanak a kockázatosabb befektetések irányába. Az MNB legutóbbi kimutatása szerint a hazai háztartások megtakarításaiknak csupán 1%-át tartják közvetlenül tőzsdei részvényekben. Ezt ugyan növeli a befektetési jegyekben és a befektetéshez kötött biztosításokban tartott részvények mennyisége, ezzel együtt is egyértelműen elmondható, hogy alapvetően nem ez a fő iránya a lakossági megtakarításoknak” – tájékoztatott Horváth István. „A fenti tendencia első jelei azonban halványan már nálunk is felsejlenek, hiszen a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben a hazai befektetők is keresik az alternatívákat a magasabb hozam elérése érdekében.  A következő hónapokban ezért arra számítunk, hogy a részvény típusú befektetések (részvények, részvényalapok) súlya a hazai befektetők körében is növekedni fog. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a K&H Alapkezelő idén tavasszal több mint 2000 befektető körében végzett felmérése szerint minden nyolcadik befektető részvényalappal szándékszik növelni portfólióját” – tette hozzá a befektetési szakember.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

főbb adataink:

K&H Bank
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 215 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2462 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 20,5 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2012. december 31-én:
teljes kezelt vagyon:  770 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  128 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon:  640 milliárd forint

K&H Biztosító
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611
  • 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu