ismét Családbarát Munkahely elismerést kapott a K&H

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát Munkahely 2016 díját kapta nagyvállalati kategóriában a K&H, elismerve ezzel a Bank törekvéseit, amelyekkel a hazai családbarát vállalati kultúra erősítését segíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók teljes életet élhessenek. Az 55 évnél idősebb munkatársak számára tervezett, Magyarországon újdonságnak számító kezdeményezés megvalósítására 200.000 forintos pályázati támogatást is kapott a Bank. Ezzel olyan képzéseket, tanácsadást, rugalmas munkavégzési formákat és fokozatos nyugdíjba vonulás lehetővé tevő program valósulhat meg, amely kifejezetten az adott korosztály igényeihez igazodik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014 után ismét Családbarát Munkahely elismeréssel díjazta a K&H Bankot. A díjat Végh József, a K&H HR igazgatóság vezetője vette át Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól, aki köszöntőjében elmondta, hogy miközben sok olyan pályázat érkezett, amely a már ismert családbarát intézkedéseket tartalmazta - mint pl. nyári táboroztatás, vagy kismamákkal való kapcsolattartás -, idén igazi újdonságokkal is találkoztak a pályázati döntéshozók. Ilyen például az idősebb munkavállalók sajátos igényeihez kapcsolódó programok megvalósítása, amelyek szintén a családbarát munkahelyi kultúra részét kell, hogy képezzék a jövőben.

„Amikor családbarát intézkedésekről beszélünk, szinte kivétel nélkül a nők és a kisgyermekes szülők jutnak eszünkbe. Kétségtelenül ez a legérintettebb társadalmi réteg, és a K&H is számos programmal támogatja családos munkavállalóit. A mai demográfiai folyamatok mellett azonban, amikor egyre hosszabb és aktívabb életet élünk, és a nyugdíjkorhatár is fokozatosan emelkedik, a K&H Bank azt is fontosnak tartja, hogy az idősebb, nyugdíj előtt álló korosztály érdekeit is szem előtt tartsuk, hogy dolgozóink minél teljesebb életet élhessenek” - mondta el Végh József a díj átvételekor.

A tapasztalatok szerint a női munkavállalók 40 év munkaviszony elérése után szinte kivétel nélkül élnek a nyugdíjba vonulás lehetőségével, mivel az idős szülők ápolása vagy a már felnőtt gyermekek családalapítása okán egyre nagyobb szükség van rájuk otthon. Ez azt jelenti, hogy legalább 6-8 év aktív és értékes munkaviszony esik ki. „E korosztály több szempontból is sajátos jellemzőkkel és igényekkel bír. A K&H Bank ezért egy olyan, Magyarországon egyedülálló programot kíván indítani, amely hozzájárul a nyugdíjas életre való felkészülésre, és lehetővé teszi a fokozatos nyugdíjba vonulást. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen program kidolgozása és működtetése hozzájárulhat a munka-magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, az egészséges és jól működő családok számának növekedéséhez, és áttételesen a születendő gyermekek számának növekedéséhez” - mondta el Végh József.

A Minisztérium által díjazott K&H szenior program keretében lehetőség lesz átkerülni teljes munkaidőből részmunkaidős foglalkoztatásba, illetve kevésbé stresszes munkakörbe. A rugalmas munkavégzés így lehetőséget teremthet a növekvő családi kötelezettségek ellátására, miközben az idősebb korosztályba tartozó munkatársak által birtokolt tudás és tapasztalat fokozatosan átadható lesz a fiatalabb generációk számára. A gyorsan fejlődő IT technológiák megismerésére és elsajátítására a Bank külön tréninget és életvezetéssel összefüggő előadásokat kíván szervezni az érintett korosztályba tartozó munkatársak számára. 

Az újdonságnak számító, idősebb munkavállalóknak szóló program mellett a K&H eddigi családbarát törekvései elismerésének is szól a díj, hiszen a Bank évek óta kiemelt figyelmet fordít a dolgozók gyermekvállalás utáni visszailleszkedésének támogatására is. 2013 júliusától egy 5 munkaállomásos gyermekbarát munkahelyi szoba is a gyermekes munkavállalók rendelkezésére áll, ahol a dolgozók úgy tudják végezni munkájukat, hogy gyermekük közben mellettük játszik a játszósarokban. A nyári hónapokban évente mintegy 300 munkatárs gyermekének nyári táboroztatását támogatjuk anyagilag is. A Bank folyamatosan támogatja a szociálisan rászoruló munkatársait, a cafetéria rendszer számos a családok számára fontos juttatást tartalmaz, rugalmas munkavégzési formák és a családbarát szabadságolási gyakorlat alkalmazását tartja szem előtt, miközben a gyermekek születése esetére járó apaszabadság mértékét a törvényben biztosított mértéknél magasabban határozta meg, Családbarát kiadványt jelentet meg, Családi napot rendez. 

 

A K&H Csoport


Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. március 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok880 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:


K&H Bank
2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):234milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):2 568milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):9,3milliárd forint

K&H Biztosító
2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,56milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):149,7milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):1,16milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):0,84milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu