ismét felütötte fejét a pesszimizmus

Az előző negyedévi ugrásszerű javulás után most ismét pesszimistább hangulatba kerültek a vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 7 pontos csökkenést követően jelenleg -18 ponton áll. A negatív irányú változás hátterében főként a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások romlása áll. A romló várakozások minden árbevétel kategóriában megfigyelhetők, de továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével szeptember elején végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index értéke az előző negyedévi ugrásszerű javulást korrigálta, és 7 pontos csökkenést követően jelenleg -18 ponton áll. A javuló hangulat után újra erősödő bizonytalanság annak tudható be, hogy a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások jelentősen romlottak az előző negyedévhez képest, miközben egyedül a munkaerő részindexnél tapasztalható számottevő javulás. „Ebben a negyedévben az a ritka helyzet állt elő, hogy a kkv index és a fogyasztói index teljesen ellentétes pályán kezdett el mozogni. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a rezsicsökkentésre irányuló törekvéseket máshogy ítéli meg a lakosság és a vállalkozások” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Jelenleg a vállalkozások jövőbe vetett bizalmát meghatározó 10 tényező közül a közterhekkel kapcsolatos várakozások részindex értéke a legalacsonyabb, 11 pontos csökkenést követően -47 ponton áll. „A negatív hozzáállás azzal magyarázható, hogy a vállalkozások közel fele (49%) növekvő közterheket prognosztizál, további 29 % szerint azonos szinten maradnak, míg minden tízedik vállalkozás a közterhek csökkenésére számít. A gazdaságpolitikával kapcsolatos pesszimista várakozások hátterében pedig az áll, hogy 8 százalékponttal nőtt azon kkv-k aránya (39%), amelyek szerint a kormányzat elmúlt három hónapban hozott döntései negatívan fognak hatni versenyképességükre, miközben minden harmadik kkv véli úgy, hogy a kormányzat következő egy évi munkája inkább vállalkozásellenes lesz.. Az egyetlen számottevő javulás csupán a munkaerővel kapcsolatos várakozásoknál figyelhető meg.  A javuló tendencia annak köszönhető, hogy a vállalkozások nagyobb béremelést terveznek a következő egy évben” – részletezte az eredményeket Németh László

A különböző szektorokat tekintve mindenhol megfigyelhető a pesszimizmus. A csökkenés ellenére ismét az ipari, építőipari vállalkozások a legbizakodóbbak, azonban az agrárszektor bizalma fordult a leginkább negatív irányba, mivel mintegy 20 ponttal csökkent az előző negyedévhez képest. A hangulatromlás minden árbevétel kategóriára jellemző, viszont továbbra is a középvállalkozások vélik legjobbnak helyzetüket, míg a mikrovállalkozások látják a legborúsabban jövőjüket.

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. szeptember 6. és szeptember 19. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

főbb adataink:

K&H Bank
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 224 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2570 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,1 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 118,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu